„Olyan edzőtermet, mint amilyet a mérkőzésükre készülő cselgáncsozóknak biztosítottak a rendezők, másutt versenyszínhelynek is szíves-örömest elfogadnák...” Öt nap múlva kezdődnek Tokióban az olimpiai judotorna küzdelmei. A hátra lévő napokban az Arcanum segítségével, a korabeli sajtóbeszámolók alapján felidézzük a magyar judosport eddigi érmeinek történetét. 6. rész: 1992, Barcelona. Hajtós ezüstje aranyat ér...
Barcelona, 1992. július 31.
„A hatalmas teremben, amelyet egybeépítettek a Blaugrana-csarnokkal, legalább húsz kis elkülönített cellában készülhetnek a produkcióra a judósok, s aki megmozgatta az izmait, az akár csöndesen meditálhatott is. Úgy, ahogy azt a tisztességes japán dojókban szokták.
Itt készült a 71 kilós Hajtós Bertalan is, aki már szerdán nagyon fogadkozott: ’Érmet akarok nyerni’ – mondta. Aztán pénteken mindent meg is tett érte, s nem is akármilyen győzelmekkel jutott előre.
Első meccsén legbiztosabb fegyverét, a válldobást adta el a japán származású, kanadai Hattasita ellen. Bejött, mégpedig gyönyörűen. Ippon, tíz pont, következhetett a mongol Boldbator, akitől azért tarthattunk, mert előtte a FÁK-beli Alijevet verte. De nem Hajtóst, aki szemmel láthatóan nagyon „egyben volt” ezen a délutánon. Rendezett, fegyelmezett mozgás, gondolkodó judózás jellemezte. Ennek eredménye egy újabb válldobás volt. Ez is bejött, ez is tíz pont, s már jöhetett is a harmadik kör.
Illett fázni ettől a próbától is azért egy kicsit, mert az algériai Mahmud ugyanezen az ágon a spanyolok kedvencét, Ruízt győzte le tíz ponttal. De nem Hajtóst! A harmadik percben – amikor az algériai már felkészült egy esetleges válldobás védésére –, a Bp. Honvéd judósa hátsó gánccsal fektette a hátára a meglepett ellenfelet.
Három ippongyőzelem, három meccsen. Nem akármilyen figura ez egy olimpiai tornán. S a magyar tábor kezdett kikászálódni a gödörből. Abból, amelybe az előző napi gyengébb szereplés miatt jutott, amikor is mindkét versenyzőnk kiesett.
A péntek esti programban Hajtós ott folytatta csodálatos menetelését, ahol a délután a csoportmérkőzések után abbahagyta. A döntőbe jutásért a dél-koreai Csungot egy olyan támasztott gáncsdobással elért ipponnal verte hat másodperccel csatájuk vége előtt, hogy azt érdemes lenne videóra venni és a cselgáncsegyetemen oktatni – mondjuk Japánban.
Bent a csarnokban tombolt a fieszta, a döntőbe jutott 56 kilogrammos honfitársukat ünnepelték őrült módon a spanyolok, Hajtós pedig az edzőterem melletti folyosón sétált, gyűjtötte az erőt ahhoz az összecsapáshoz, amelyet, ha sikerrel vesz, örökre beírja nevét a sportág aranykönyvébe. ’Nem vagyok ideges, legyen gondja a japánnak, neki nagyobb a veszíteni valója’ – mondta mosolyogva.
Következett a mi döntőnk. Berci nyugodtan, délutáni énjét idézve kezdett. Kivárta, amíg a japán támad, majd ezután villámgyors befordulásokkal válldobás-kísérletekkel próbált előnyt szerezni. Nem sikerült, de – s remélhetőleg nem csak az elfogultság mondatja velünk –, de egyértelműen aktívabban judózott, mint Koga. A negyedik percben egy olyan akciókísérletet hajtott végre, amelyre jóindulat nélkül is adhattak volna három pontot a bírók. De nem adtak, sőt, az értékelhető akció nélküli öt perc után, amikor már nem a cselgáncsozók kezében, de a bírókéban volt a döntés, egyhangú ítélettel a japánt látták jobbnak. Odaajándékozták neki az aranyérmet...
Sem Hajtós, sem a magyar tábor nem akarta elhinni, hogy nem a mi versenyzőnk volt a jobb. Persze, látni kellett, látnivaló volt, hogy ez az öt perc, a fantasztikus küzdelmet hozó olimpiai döntő a magyar sportolóé volt. Mindenki döbbenten fogadta az ezüstérmet, pedig a huszonhét éves fiú élete legnagyobb eredményét érte el pályafutása felejthetetlenül szép napján. De hát, amikor megcsillan az arany reménye, s valaki mindent meg is tesz érte, akkor annak az ezüstnek a fénye valamivel halványabb. Legalábbis – átmeneti időre – annak a számára, akinek a nyakába akasztják.
Hajtós Bertalan számomra pénteken éjjel, úgy fél tizenegy és tizenegy óra között vált igazán nagy sportemberré. Eddig is a legjobbak közé tartozott az elmúlt nyolc esztendőben elért eredményeivel, junior és felnőtt Európa-bajnoki címével, de az a rövid néhány perc a Blaugrana-csarnokban a klasszisok, a klasszikusok közé sorolta őt.
Amikor a tajvani és a lengyel oldalbíró a Koga elleni döntője után a piros zászlót emelte magasba, győztesnek hirdetve ezzel a japánt, Hajtós Berci ’darabokra tört’, mint egy földre ejtett kristálypohár. Térdelt a tatamin, nem akarta elhinni, hogy élete álmától fosztotta meg őt a két ’jó szándékú’ bíró... Aztán, amikor lejött a tatamiról, nem szégyellte a könnyeit ez az egyébként nagyon kemény fiatalember.
Edzője, Moravetz Ferenc nyakába borulva sírt, s bizony a mester szeme sem maradt száraz. A közönség egy része tapsolt, a másik fele fütyült. Tapsoltak azok, akiknek a szektora előtt Hajtós zokogott, és fütyültek ott, ahol a három vitéz ítész elvonult.
Néhány perccel később már a sajtótájékoztatón ültünk, ott volt Berci is. Összeszedte magát, rendezte a gondolatait, nyugodtnak tűnt – legalábbis kívülről. Egy francia újságíró megkérdezte tőle, mi a véleménye a mérkőzésről, s mik a tervei a jövőben.
– Érzésem szerint én nyertem a döntőt, sajnos a bírók másként látták... Azt terveztem, hogy az olimpia után abbahagyom, de most már azt hiszem, folytatni fogom. Aranyéremért jöttem ide az olimpiára, s ha már nem sikerült megszereznem itt, megpróbálom négy év múlva újra.
Az újságírók soraiból is felcsattant a taps... Az én szememben ezzel a mondatával vált igazán nagy sportemberré, bajnokká Berci. Mert aki néhány perc alatt képes úgy kikászálódni a reménytelenül mély gödörből, hogy annak a szélén már a következő feladatra gondol, az a szó legnemesebb értelmében sportember. Olyan, akinek tartása van, olyan, akire mindig lehet számítani, olyan, akire építhet a sportág.
Sajnos, nem először járatnak vele kanosszát a bírók. Az 1989-es helsinki Európa-bajnokság döntőjébe egy ’kedves’ szovjet bíró vette el tőle az aranyat, most pedig a két oldalbíró vélte úgy, nem illik az, hogy kis hazánknak öt versenynap után véletlenül több aranyérme legyen, mint a japánoknak...
Dr. Putnik Bálintot, az európai szövetség sportigazgatóját – aki mellesleg nemzetközi versenybíró is – arra kértük, tegye félre az érzelmeit, s értékelje reálisan a mérkőzést.
– Akció nem történt, viszont Berci két egy-egy pontot érő fogást hajtott végre, amely közül az egyikre akár kokát is adhattak volna. A japánnak egyetlen pontot érő kísérlete sem volt.Szóval, Berci megnyerte ezt a szoros meccset – Aztán még hozzátett egy mondatot a sportdiplomata. – Arra azért vigyáznak, hogy a cselgáncsnagyhatalmak közé ne lehessen egyik napról a másikra betörni a középmezőnyből...
Azt hiszem, ez lehet a történtek lényege. Mertha Berci egy német, francia, vagy esetleg amerikai judóssal mérkőzik, jó eséllyel fehér zászlók emelkedtek volna a magasba.
De mivel Koga Japánból jött, a két alsó súlycsoport küzdelme előtt a magyar cselgáncsválogatott egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel – minden előzetes várakozást magasan felülmúlva – várhatja a folytatást. S legyünk erre büszkék. Nagyon büszkék...
OLIMPIAI HELYEZÉSEINK
ARANYÉRMES (1)
Kovács Antal (1992, Barcelona)
EZÜSTÉRMES (3)
Hajtós Bertalan (1992, Barcelona)
Csák József (1992, Barcelona)
Ungvári Miklós (2012, London)
BRONZÉRMES (5)
Tuncsik József (1976, Montreal)
Kincses Tibor (1980, Moszkva)
Ozsvár András (1980, Moszkva)
Csősz Imre (1992, Barcelona)
Csernoviczki Éva (2012, London)
ÖTÖDIK HELYEZETT (11)
Hetényi Antal (1972, München)
Szepesi István (1980, Moszkva)
Bujkó Tamás (1988, Szöul)
Hajtós Bertalan (1988, Szöul)
Dubovszky István (1988, Szöul)
Wágner József (1992, Barcelona)
Csák József (1996, Atlanta)
Kovács Antal (1996, Atlanta)
Karakas Hedvig (2012, London)
Joó Abigél (2012, London)
Ungvári Miklós (2016, Rio de Janeiro)
HETEDIK HELYEZETT (12)
Szabó Ferenc (1972, München)
Csák József (1988, Szöul)
Gyáni János (1988, Szöul)
Gránicz Éva (1992, Barcelona)
Hadfi Dániel (2008, Peking)
Csernoviczki Éva (2008, Peking)
Baczkó Bernadett (2008, Peking)
Mészáros Anett (2008, Peking)
Bor Barna (2012, London)
Csernoviczki Éva (2016, Rio de Janeiro)
Karakas Hedvig (2016, Rio de Janeiro)
Joó Abigél (2016, Rio de Janeiro)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Forrás: Arcanum
Népsport)
