Sági Nikolett másodszorra hódította el a Zsoldos Péter, a KSI SE elnöke és a judoszakosztály által 2022 januárjában életre hívott dr. Hetényi Antal Gábor Vándorserleget, amelyet minden évben a szakosztály legjobb eredményeket elérő utánpótlásversenyzője őrizhet. Sági Nikolett tavaly lemásolta a 2022-es teljesítményét, hiszen Potsdamban az U23-as Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is bronzérmet szerzett.




Sági Nikolett és Horváth István Dávid szakosztályvezető a serleggel


Dr. Hetényi Antal Gábor a KSI judoszakosztályát 1983-ban alapította, majd csaknem negyven éven át dolgozott az egyesületben edzőként, szakosztályvezetőként. Ez idő alatt számos utánpótláspótlás világ- és Európa-bajnoki címet szereztek versenyzői, több sportolója az olimpián is pontszerző helyen végzett. Versenyzőként a magyar judo első olimpiai pontszerzője volt, 1972-ben Münchenben az ötödik helyen végzett. A nyolcadik danos judomester nyugdíjas éveiben sem szakadt el a sportágtól és az egyesülettől, haláláig aktívan figyelemmel követte és szaktanácsadóként segítette a szakosztály, és Horváth István Dávid szakosztályvezető napi munkáját.




Sági Nikolett (jobbról) az Európa-bajnoki dobogón


Az idén hatvan éves KSI versenyzői 2023-ban is eredményesen a nemzetközi mezőnyben utánpótlástól a felnőtt korosztályig. Kilenc sportágban értek el Európa-bajnokságon, világbajnokságon, Egyetemi- és Európa Játékokon érmes helyezést: atlétika, judo, kajak-kenu, karate, rövidpályás gyorskorcsolya, öttusa, torna és vízilabda sportágakban.

Felnőtt világbajnokságon két ezüst- és egy bronzérem, Európa-bajnokságon egy arany és egy ezüst került a KSI-sportolók nyakába. Az utánpótlás korosztályokban (ifjúsági, junior, U23) egy Universiade-ezüst és EYOF-bronz mellett Európa-bajnokságon kilenc arany-, két ezüst- és három bronzérem, világbajnokságon hat arany-, két ezüst- és öt bronzérem fűződik KSI-s versenyzőhöz. Emellett számos pontszerző hely is gazdagítja az eredménylistát, amelyen a judósok is szerepelnek, Sági Nikolett révén, aki a két U23-as Eb-bronz mellett az Európa Játékok felnőtt csapat Európa-bajnokságán a hetedik helyezett válogatott tagja volt. A teljes beszámoló elolvasható a KSI honlapján.




Nagy sikert arattak a judósok is a sportnapon


Január tizenharmadikán rendezték meg az első KSI Családi Sportnapot. „Hatalmas köszönet a KSI szakosztályainak a belefektetett munkáért, ötletekért; edzőinknek és az iroda munkatársainak, akik nagy mosollyal dolgozták végig a napot; és a kilátogató sportolóinknak, akik lelkesen próbálták ki az egyesület más sportágait is a szülőkkel, családdal együtt” – olvashatjuk a klub honlapján.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2024
Forrás: KSI)