Hat mérkőzést vívott, s végül az ötödik helyezést szerezte meg az Antalyában megrendezett Grand Slam-tornán a Miskolci VSC fiatalja, Sáfrány Péter.




Olimpiai erősségű mezőny, Teddy Rinerrel, többek között a japán és a francia első sorral, kilencvenhárom ország hatszázhuszonnyolc résztvevője – igazi csemege várt a judoszurkolókra a hétvégén Antalyában.

Az első versenynapon a női 52 kilogrammban voltunk érdekeltek, a bokasérülése után visszatérő, s még nem száz százalékos állapotú Pupp Réka győzelemmel kezdett Antalyában, az Atomerőmű SE olimpiai és világbajnoki ötödik helyezettje azonban a folytatásban nem bírt a kubaiból spanyollá lett, huszonegy éves Ayumi Sanchezzel, aki később a dobogóig menetelt. Ugyanebben a súlycsoportban a kétszeres U23-as Európa-bajnok Gyertyás Róza nagy csatát vívott üzbég riválisával, de a hosszabbításban ő kapta meg a harmadik intést, így el kellett búcsúznia a küzdelmektől.

A török Grand Slam második napján Gercsák Szabina vitte a prímet, az Atomerőmű SE egyre jobb formába lendülő judósa előnn az üzbég Nazarova, majd a jamaikai Daley ellen nyert, s a nyolc közé jutásért ismét nagy csatát vívott az osztrákok nagyágyúja, az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki bronzérmes versenyzője, Michaela Polleres ellen, néhány hete Bakuban sikerült őt legyőzni, ezúttal azonban Polleres ment tovább, s meg is nyerte a tornát! Gercsák Szabina hetvenhat ponttal így is gyarapítani tudta kvalifikációs pontjainak számát, s ez biztató a folytatást tekintve.




Gercsák Szabina újabb lépést tett a párizsi olimpia felé


Nem volt jó napja a 81 kilogrammosok között Ungvári Attilának: a Budaörsi SC háromszoros Európa-bajnoki bronzérmese az első összecsapásán a hosszabbításban intésekkel veszített az Egyesült Arab Emírségek-beli Tatalasvilivel szemben.

A záró napra két indulónk maradt. A 100 kilósoknál a kvalifikációs rangsorban éppen kontinentális kvótát „birtokló” Vég Zsombor (Ceglédi VSE) a kétszeres kontinensbajnoki ezüstérmes brazil Buzacarinin nem tudott túljutni.

A 90 kilogrammban a junior-világbajnok Sáfrány Péter három remek győzelemmel kezdett, begyűjtötte a szerb Brasznyovics, a szlovák Barto és a tadzsik Usztoprijon skalpját is. A negyeddöntőben a világbajnoki bronzérmes japán Murao ellen is nagy csatát vívott, de ebből végül riválisa jött ki jobban. A vigaszágon a brazilok kontinensbajnoka, Rafael Macedo ellen lehetett javítani, s a Miskolci VSC huszonegy esztendős fiatalja egy ügyes kontrával meg is tette a magáét, ipponnal kvalifikálta magát a bronzmérkőzésre!

Nagyon nehéz feladat várt rá: a hazaiak favoritja, az idei párizsi Grand Slam győztese, az Európa-bajnok Mihael Zgank várt rá. Sáfrány Péter keményen beleállt a csatába, a felek két-két intésig jutottak, amikor egy szőnyegszéli helyzetnél Zgank rutinosan kihasználta ellenfele irányváltását, s véget vetett a csatának. A miskolci fiatal remek szereplése és ötödik helyezése háromszázhatvan olimpiai pontot is hozott számára, ezzel nagy lépést tesz majd előre a világranglistán is a Párizst követő olimpiák reménysége.

A kvalifikációs sorozatban most néhány hetes szünet következik, számunkra a következő esemény már az április huszonötödikén rajtoló zágrábi Európa-bajnokság lesz.


Grand Slam, Antalya

FÉRFIAK

60 KG (38 induló)
1. Ajub Blijev (orosz)
2. Luka Mkheidze (francia)
3. Salih Yildiz (török)
3. Emiel Jaring (holland)
5. Tornike Tsjakadoea (holland)
5. Tsogt-Ochir Byambajav (mongol)
7. Ariunbold Enkhtaivan (mongol)
7. Dilshodbek Baratov (üzbég)

66 KG (52 induló)
1. Abe Hifumi (japán)
2. Nurali Jemomali (tadzsik)
3. Walide Khyar (francia)
3. Obid Dzsebov (tadzsik)
5. David Garcia Torne (spanyol)
5. Muhammed Demirel (török)
7. Kubanycsbek Ajbek Uulu (kirgiz)
7. Narmandakh Bayanmunkh (Egyesült Arab Emírségek-beli)

73 KG (61 induló)
1. Adil Osmanov (moldovai)
2. Rashid Mammadaliyev (azeri)
3. Umalt Demirel (török)
3. Sahram Ahadov (üzbég)
5. Manuel Parlati (olasz)
5. Abubakr Serov (tadzsik)
7. Bilal Ciloglu (török)
7. Masayuki Terada (thaiföldi)

81 KG (61 induló)
1. Nagasze Takanori (japán)
2. Francois Gauthier-Drapeau (kanadai)
3. Joao Fernando (portugál)
3. Guilherme Schimidt (brazil)
5. David Karapetyjan (orosz)
5. Antonio Esposito (olasz)
7. Vedat Albayrak (török)
7. Victor Sterpu (moldovai)
UNGVÁRI ATTILA (Budaörsi SC) helyezetlen

90 KG (55 induló)
1. Murao Szansiro (japán)
2. Vugar Talibov (azeri)
3. Mihael Zgank (török)
3. Ivan Felipe Silva Morales (kubai)
5. SÁFRÁNY PÉTER (Miskolci VSC)
5. Davlat Bobonov (üzbég)
7. Maxime-Gael Ngayap (francia)
7. Rafael Macedo (brazil)

100 KG (48 induló)
1. Jorge Fonseca (portugál)
2. Shady Elnahas (kanadai)
3. Wolf Aaron (japán)
3. Gonchigsuren Batkhuyag (mongol)
5. Arman Adamjan (orosz)
5. Leonardo Goncalves (brazil)
7. Michael Korrel (holland)
7. Alekszandar ukolj (szerb)
VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE) helyezetlen

+100 KG (40 induló)
1. Teddy Riner (francia)
2. Szaito Tacuru (japán)
3. Valerij Jendovickij (orosz)
3. Erik Abramov (német)
5. Sohruhhon Bahtijorov (üzbég)
5. Rafael Silva (brazil)
7. Marius Fizel (szlovák)
7. Martti Puumalainen (finn)


NŐK

48 KG (42 induló)
1. Cunoda Nacumi (japán)
2. Sila Ersin (török)
3. Abiba Abuzsakinova (kazah)
3. Narantsetseg Ganbaatar (mongol)
5. Szabina Giljazova (orosz)
5. Natasha Ferreira (brazil)
7. Maria Celia Laborde (amerikai)
7. Merve Azak (török)

52 KG (38 induló)
1. Abe Uta (japán)
2. Chelsie Giles (brit)
3. Ayumi Leiva Sanchez (spanyol)
3. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
5. Szita Kadambajeva (üzbég)
5. Odette Giuffrida (olasz)
7. Kelly Deguchi (kanadai)
7. Cs Je-csing (kínai)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) és
GYERTYÁS RÓZA (Koroncói Tutti JK) helyezetlen

57 KG (44 induló)
1. Christa Deguchi (kanadai)
2. Jessica Lima (brazil)
3. Faiza Mokdar (francia)
3. Majsza Pardajeva (türkmén)
5. Seija Ballhaus (német)
5. Csaj Csi (kínai)
7. Kim Dzsu Hi (dél-koreai)
7. Arleta Podolak (lengyel)

63 KG (43 induló)
1. Kim Dzsi Szu (dél-koreai)
2. Dali Liluasvili (orosz)
3. Katarina Kristo (horvát)
3. Takaicsi Miku (japán)
5. Iva Oberan (horvát)
5. Magdalena Krssakova (osztrák)
7. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)
7. Alessia Corrao (belga)

70 KG (41 induló)
1. Michaela Polleres (osztrák)
2. Tais Pina (portugál)
3. Magyina Tajmazova (orosz)
3. Ai Tsunoda (spanyol)
5. Kim Polling (holland)
5. Aoife Coughlan (ausztrál)
7. Luana Carvalho (brazil)
7. Giovanna Scoccimarro (német)
GERCSÁK SZABINA (Atomerőmű SE) helyezetlen

78 KG (31 induló)
1. Madeleine Malonga (francia)
2. Alina Böhm (német)
3. Ma Csen-csao (kínai)
3. Anna-Maria Wagner (német)
5. Emma Reid (brit)
5. Giorgia Stangherin (olasz)
7. Patricia Sampaio (portugál)
7. Metka Lobnik (szlovén)

+78 KG (34 induló)
1. Julia Tolofua (francia)
2. Szü Hszin (kínai)
3. Hilal Öztürk (török)
3. Kayra Özdemir (török)
5. Lea Fontane (francia)
5. Kim Ha Jun (dél-koreai)
7. Hszü Si-jan (kínai)
7. Milica Zabics (szerb)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
81 KG. 1. forduló:
Ungvári Attila–Nugzari Tatalasvili (Egyesült Arab Emírségek-beli) aranyponttal, intéssel 0–10
90 KG. 1. forduló: Sáfrány Péter–Darko Brasznyovics (szerb) 7–0. 2. forduló: Sáfrány Péter–Alex Barto (szlovák) 10–0. 3. forduló: Sáfrány Péter–Komronsoh Usztopirijon (tadzsik) 10–0. Negyeddöntő: Sáfrány Péter–Murao Szansiro (japán) 0–7. A vigaszágon: Sáfrány Péter–Rafael Macedo (brazil) 10–0. A 3. helyért: Sáfrány Péter–Mihael Zgank (brazil) 0–10
100 KG. 1. forduló: Vég Zsombor–Rafael Buzacarini (brazil) 0–10
NŐK
52 KG. 1. forduló:
Pupp Réka és Gyertyás Róza erőnyerő. 2. forduló: Pupp Réka–Gabriela Dimitrova (bolgár) 10–0; Gyertyás Róza–Szita Kadambojeva (üzbég) aranyponttal, intéssel 0–10. 3. forduló: Pupp Réka–Ayumi Leiva Sanchez (spanyol) 0–10
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina–Sohiszta Nazarova (üzbég) 10–0. 2. forduló: Gercsák Szabina–Ebony Drysdale Daley (jamaikai) intéssel 10–0. 3. forduló: Gercsák Szabina–Michaela Polleres (osztrák) 0–7


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2024
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Tamara Kulumbegashvili)