A Magyar Judo Szövetség elnöksége kedden elfogadta a szakmai javaslatot az idei U23-as Európa-bajnokság magyar válogatottjának névsorára. Teljes létszámmal indulunk!




Sipőcz Richárd (fehérben) címvédőként léphet tatamira az Eb-n 


Ebben az esztendőben Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában, a Ludovika Arénában rendezik meg a huszonhárom évnél fiatalabbak kontinensbajnokságát, amelyen igen erős válogatottal veszünk majd részt. A viadalra november 5. és 7. között kerül sor.

Csapatunkban több olyan versenyző is található, aki már korosztályos, sőt, akár felnőtt világversenyeken is bizonyított. Indul a budapesti Eb-n a tokiói olimpikon, junior világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok Özbas Szofi, a friss junior-világbajnok Sáfrány Péter, a hatszoros utánpótlás Európa-bajnok, junior-világbajnoki ezüstérmes Sipőcz Richárd, a junor-világbajnoki ezüstérmes Gőz Roland, a junior vb-bronzérmes Vég Zsombor, a junior vb-második, ifjúsági világbajnok Varga Brigitta, az ugyancsak ifjúsági világbajnok Mamira Luca, a junior-vb ötödik helyezett, felnőtt GP-bronzérmes Rajkai Róbert, valamint két ifjúsági vb-bronzérmes Tóth Benedek és Kriza Anna is.

Érdekesség, hogy közülük Sipőcz Richárd már kétszer, Gőz Roland és Özbas Szofi pedig egyszer-egyszer már meg tudta szerezni az U23-as Európa-bajnoki címet is.




Özbas Szofi (balról a második) a 2019-es U23-as Eb dobogójának tetején


A magyar válogatott létszáma a hétvégi ceglédi korosztályos országos bajnokságot követően lett teljes, a hazai rendezésű eseményen így a maximális, tizennyolc fős kerettel indulnak a mieink.


A magyar válogatott keret

FÉRFIAK
60 kg:
Vida András (Győri AC), Naji Dávid (Kaposvári JK)
66 kg: Szeredás Botond (Nippon Sport JC)
81 kg: Tóth Benedek (MTK Budapest), Rajkai Róbert (MTK Budapest)
90 kg: Gőz Roland (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC)
100 kg: Vég Zsombor (Ceglédi VSE)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)

NŐK
48 kg:
Mamira Luca (Toto Sport SE)
52 kg: Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Igaz Laura (BHSE)
57 kg: Kármán Andrea (UTE), Kriza Anna (Miskolci VSC)
63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Varga Brigitta (KSI SE)
70 kg: Czerlau Jennifer (Miskolci VSC)
78 kg: Sági Nikolett (KSI SE)


Nagy András sportigazgató elmondta, a férfi csapatnél két tartalékot is megneveztek, Szegedi Dániel (73 kg, Ceglédi VSE) és Gombás Bálint (66 kg, Győri AC) személyében. Ugyancsak kijelölték a vasárnapi vegyes csapatversenyen induló magyar válogatott tagjait, Szegedi Dániel, Szeredás Botond (73 kg), Gőz Roland, Sáfrány Péter (90 kg), Vég Zsombor, Sipőcz Richárd (+90 kg), Kármán Andrea, Kriza Anna (57 kg), Özbas Szofi, Varga Brigitta (70 kg), Farkas Szilvia (Győri AC) és Sági Nikolett (+70 kg) képviseli majd a színeinket.

„A csapatunk erősségéből kiindulva legalább három-négy érem megszerzése a cél az Európa-bajnokságon” – fűzte hozzá Nagy András.

Az U23-as kontinensbajnokságok 2003 óta íródó történetében a mieink hatvanhat alkalommal állhattak dobogóra, s huszonötször szólt a Himnusz magyar győzelem tiszteletére.



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Gabriela Sabau
EJU, Marina Mayorova)