Nagyon sok judós tűzi ki maga elé a célt: tatamira lépni, mi több, érmet szerezni az ötkarikás játékokon. Csakhogy ez rendkívül nehéz feladat, a sportág történetében eddig összesen negyvenöt judósunk szerepelhetett olimpián.




A barcelonai olimpia hősei, Hajtós Bertalan (balról), Csősz Imre,
Kovács Antal és Csák József Moravetz Ferenc kapitánnyal


1964-ben szerepelhetett először az olimpia programján a judo, ám akkor Tokióban még nem lépett küzdőtérre magyar versenyző. A mieink 1972 óta szerepelnek az olimpiákon, a sportág eddigi tizenhárom ötkarikás eseményén összesen negyvenöt judósunk képviselhette a magyar színeket.

Elsőként a mieink közül a nehézsúlyú Petrovszki Mihály léphetett tatamira, az 1972-es müncheni olimpián, augusztus utolsó napján. Az első ötkarikás pontszerzőnk, Hetényi Antal három nappal később, 1972. szeptember harmadikán érte el ötödik helyezését. Az első judós olimpiai éremre 1976. július harmincadikáig kellett várnunk, Montrealban Tuncsik József állhatott fel a dobogó harmadik fokára.



Az első aranyérem huszonnyolc esztendővel ezelőtt, 1992. július huszonnyolcadikán került Kovács Antal nyakába. A legutóbbi debütánsunk Cirjenics Miklós volt, aki 2016. augusztus tizenegyedikén lépett a riói olimpia tatamijára.


IDŐRENDI SORRENDBEN A MAGYAR JUDÓS OLIMPIKONOK

1. Petrovszki Mihály (1972, München)
2. Varga Imre (1972, München)
3. Ipacs László (1972, München)
4. Hetényi Antal (1972, München)
5. Szabó Ferenc (1972, München)
6. Kiss Endre (1976, Montreal)
7. Molnár Károly (1976, Montreal)
8. Tuncsik József (1976, Montreal)
9. Szepesi István (1980, Moszkva)
10. Gyáni János (1980, Moszkva)
11. Gelencsér Imre (1980, Moszkva)
12. Kincses Tibor (1980, Moszkva)
13. Ozsvár András (1980, Moszkva)
14. Csák József (1988, Szöul)
15. Bujkó Tamás (1988, Szöul)
16. Hajtós Bertalan (1988, Szöul)
17. Németh Károly (1988, Szöul)
18. Varga István (1988, Szöul)
19. Dubovszky István (1988, Szöul)
20. Csősz Imre (1992, Barcelona)
21. Gránicz Éva (1992, Barcelona)
22. Kovács Antal (1992, Barcelona)
23. Korbel Károly (1992, Barcelona)
24. Király Anita (1992, Barcelona)
25. Zsoldos Zsolt (1992, Barcelona)
26. Nagy Zsuzsa (1992, Barcelona)
27. Pekli Mária (1992, Barcelona)
28. Parragh Katalin (1992, Barcelona)
29. Wágner József (1992, Barcelona)
30. Kunyik Zsolt (1996, Atlanta)
31. Illyés Miklós (2000, Sydney)
32. Tölgyesi Krisztián (2000, Sydney)
33. Csizmadia Eszter (2000, Sydney)
34. Ungvári Miklós (2004, Athén)
35. Csernoviczki Éva (2008, Peking)
36. Baczkó Bernadett (2008, Peking)
37. Mészáros Anett (2008, Peking)
38. Hadfi Dániel (2008, Peking)
39. Bor Barna (2008, Peking)
40. Karakas Hedvig (2012, London)
41. Csoknyai László (2012, London)
42. Madarász Tamás (2012, London)
43. Joó Abigél (2012, London)
44. Tóth Krisztián (2016, Rio de Janeiro)
45. Cirjenics Miklós (2016, Rio de Janeiro)
(Minden indulónknak az első részvétele alapján készült a lista, sokan több olimpián is részt vettek – lásd a folytatásban!)




Ungvári Miklós az ötödik olimpiára is pályázik


Három legendás judósunk jutott el összesen négy olimpiára, Csák József, Kovács Antal és Ungvári Miklós triójából utóbbi még harcba indul az ötödikért, a 2021-es tokiói játékokért! Három olimpián öt judósunk járt, duplázni tíz judósunk tudott, de meg kell jegyeznünk, hogy Pekli Mária a két magyar színekben megvívott olimpia után Ausztrália képviseletében még három játékokon szerepelt, Sydneyben a dobogó harmadik fokára is felállhatott.


Négyszeres olimpikonok
Csák József (1988, Szöul; 1992, Barcelona; 1996, Atlanta; 2000, Sydney)
Kovács Antal (1992, Barcelona; 1996, Atlanta; 2000, Sydney; 2004, Athén)
Ungvári Miklós (2004, Athén; 2008, Peking; 2012, London; 2016, Rio de Janeiro)

Háromszoros olimpikonok
Varga Imre (1972, München, 1976, Montreal, 1980, Moszkva)
Hajtós Bertalan (1988, Szöul; 1992, Barcelona; 1996, Atlanta)
Csősz Imre (1992, Barcelona; 1996, Atlanta; 2000, Sydney)
Bor Barna (2008, Peking; 2012, London; 2016, Rio de Janeiro)
Csernoviczki Éva (2008, Peking; 2012, London; 2016, Rio de Janeiro)

Kétszeres olimpikonok
Ipacs László (1972, München, 1976, Montreal)
Petrovszki Mihály (1972, München – két súlykategóriában, 1976, Montreal)
Molnár Károly (1976, Montreal, 1980, Moszkva)
Kiss Endre (1976, Montreal, 1980, Moszkva)
Gyáni János (1980, Moszkva, 1988, Szöul)
Pekli Mária (1992, Barcelona; 1996, Atlanta)
Gránicz Éva (1992, Barcelona; 1996, Atlanta)
Mészáros Anett (2008, Peking; 2012, London)
Csoknyai László (2012, London; 2016, Rio de Janeiro)
Karakas Hedvig (2012, London; 2016, Rio de Janeiro)
Joó Abigél (2012, London; 2016, Rio de Janeiro)

Egyszeres olimpikonok
Szabó Ferenc (1972, München)
Hetényi Antal (1972, München)
Tuncsik József (1976, Montreal)
Kincses Tibor (1980, Moszkva)
Gelencsér Imre (1980, Moszkva)
Szepesi István (1980, Moszkva)
Ozsvár András (1980, Moszkva)
Bujkó Tamás (1988, Szöul)
Németh Károly (1988, Szöul)
Varga István (1988, Szöul)
Dubovszky István (1988, Szöul)
Wágner József (1992, Barcelona)
Zsoldos Zsolt (1992, Barcelona)
Korbel Károly (1992, Barcelona)
Parragh Katalin (1992, Barcelona)
Nagy Zsuzsa (1992, Barcelona)
Király Anita (1992, Barcelona)
Kunyik Zsolt (1996, Atlanta)
Illyés Miklós (2000, Sydney)
Tölgyesi Krisztián (2000, Sydney)
Csizmadia Eszter (2000, Sydney)
Hadfi Dániel (2008, Peking)
Baczkó Bernadett (2008, Peking)
Madarász Tamás (2012, London)
Tóth Krisztián (2016, Rio de Janeiro)
Cirjenics Miklós (2016, Rio de Janeiro)




1992. július 28. Kovács Antal olimpiai bajnok!


Ami az érmeket illeti: a mieink eddig összesen kilenc medált tudtak gyűjteni az ötkarikás játékokon, hetvennégy próbálkozásból. Ha ezt a számok nyelvére fordítjuk: annak az esélye, hogy egy részvételét kivívott magyar judós olimpiai érmes lehet, nagyjából tizenkét százalék. Annak az esélye, hogy olimpiai bajnok lehet, alig több mint egy százalék. Ennek tükrében kell megbecsülnünk az eddigi sikereinket...


A JUDO MAGYAR OLIMPIAI HELYEZETTJEI

Aranyérmes (1)
Kovács Antal (1992, Barcelona)

Ezüstérmes (3)
Csák József (1992, Barcelona)
Hajtós Bertalan (1992, Barcelona)
Ungvári Miklós (2012, London)

Bronzérmes (5)
Tuncsik József (1976, Montreal)
Kincses Tibor (1980, Moszkva)
Ozsvár András (1980, Moszkva)
Csősz Imre (1992, Barcelona)
Csernoviczki Éva (2012, London)

Ötödik helyezett (11)
Hetényi Antal (1972, München)
Szepesi István (1980, Moszkva)
Bujkó Tamás (1988, Szöul)
Hajtós Bertalan (1988, Szöul)
Dubovszky István (1988, Szöul)
Wágner József (1992, Barcelona)
Csák József (1996, Atlanta)
Kovács Antal (1996, Atlanta)
Karakas Hedvig (2012, London)
Joó Abigél (2012, London)
Ungvári Miklós (2016, Rio de Janeiro)

Hetedik helyezett (12)
Szabó Ferenc (1972, München)
Csák József (1988, Szöul)
Gyáni János (1988, Szöul)
Gránicz Éva (1992, Barcelona)
Hadfi Dániel (2008, Peking)
Csernoviczki Éva (2008, Peking)
Baczkó Bernadett (2008, Peking)
Mészáros Anett (2008, Peking)
Bor Barna (2012, London)
Csernoviczki Éva (2016, Rio de Janeiro)
Karakas Hedvig (2016, Rio de Janeiro)
Joó Abigél (2016, Rio de Janeiro)


Ötven lenne az a negyvenöt

1984-ben Magyarország is csatlakozott a keleti blokk bojkottjához, és nem vett részt a Los Angeles-i olimpián. Moravetz Ferenc szövetségi kapitány a válogatott elkeseredett tagjait igyekezett felrázni a sokkos állapotból, hogy sikerrel szerepelhessen az „ellenolimpián”, a varsói Barátság versenyen. Ezen a viadalon Nagysolymosi Sándor aranyérmet szerzett, Molnár Lajos bronzérmes, Gyáni János, Tolnai László és Ozsvár András ötödik lett, Fogarasi Dénes, Bujkó Tamás és Fürjész István is tatamira lépett, vagyis öt újabb olimpikont avathattunk volna...

 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Gombkötő Roland
Fotó: MTI, IJF, Arcanum)