Egészen különleges figurája a magyar sportéletnek. Judózik, hobbiból fut, síel, ergométerezik, eközben pedig párhuzamosan hajt harmadik és negyedik diplomájáért. Fóris Norbert a borsodi pár száz fős falu szegénységéből kinőve arról álmodik, hogy a párizsi paralimpián érmet nyer Magyarországnak. Vakon. A 24.hu nagyinterjúja.
– Említette, a Vakodában ismerkedett meg a sporttal. Természetes, hogy ott sportolnak is a vak gyerekek?
– Nincs tudásom arról, manapság mennyire az, de amikor én jártam oda, akkor az úszást kötelezővé tették mindannyiunk számára – válaszolt Fóris Norbert. – Emellett a testnevelés órán egy lelkes, látó tanár segített bennünket. Figyelt arra, ki a mozgékonyabb, és aki egy-egy kipróbált mozgásformában, judóban vagy csörgőlabdában ügyesebbnek tűnt, azt megkérdezte, lenne-e kedve a vakok sportegyesületében edzésre járni.
– Miért éppen a cselgáncsot választotta?
– Már első alkalommal magával ragadott a tatamira zuhanó emberek puffanó hangja. Hétévesen kezdtem el a judót. Először rövidgatyában, pólóban az előre, hátra, oldalra eséseket sajátítottuk el. Addig gyakoroltatták velünk, amíg megtanultunk biztonságosan talajt fogni bármilyen helyzetből. Azt szoktam mondani, nekem prímán ment ez magamtól is, mert jó sokat estem gyerekkoromban…
– Az embert, aki vizuálisan nem láthatja a feladatokat, de nem láthatja azt sem, hova, merre lép, mire, kire gurul rá, hogyan tanítják meg a rendkívül összetett mozgássorokra épülő cselgáncsra?
– Minden mozgásformát úgy építenek fel, hogy először részletesen elmagyarázzák a mozdulatsorokat. Mit és milyen testhelyzetben csináljak. Hol, hogyan tartsam a kezem, hogyan tompítsak, ha hátradőlök, esek, eldobnak. Az legalapvetőbb mozdulattól apránként építik fel a legkomplikáltabb guruló esésekig. Utóbbi előre jól megy, hátra már nem annyira. Attól kicsit félek. Azért rosszabb, mert amíg előre magam koordinálom a mozgásomat, hátra olyan, mintha elveszteném az egyensúlyomat. De azért megcsinálom persze.
– Mikor lépett először tatamira versenyen?
– Kilencévesen 2002-ben, egy magyar bajnokságon indultam. Második lettem a korosztályomban bírói döntéssel. Azóta tizenhárom utánpótlás bajnoki címet nyertem, szintén utánpótlás korosztályban nyertem Európa-bajnokságot, bronzérmet világkupán, dobogó második fokára állhattam világbajnokságon.
– A fejében megjelenik bármilyen kép az ellenfeléről?
– Számunkra állva, kétkezes fogással indul a küzdelem, és amikor megfogom az ellenfelemet, már érzékelem, hogy milyen magas, nyilván nem számszerűsítve, hanem hozzám képest, mennyire erős a karja, és így tovább. Akivel már küzdötten, annak a neve hallatán beugrik milyen technikát használt, merre fordult előszeretettel. Erre építem a taktikát.
– Állítólag a félelemnek, stressznek szaga van. Ezt megérzi?
– Legfeljebb azt, hogy már túl van egy-két meccsen, mert akkor izzadtabb. De korábban akadt egy litván ellenfelem, akit mindig megismertem a szagáról. Amúgy csak az ellenfelem övének a színe érdekel. Hogy nagyjából mit tudhat. Ezt pedig megkérdezem az edzőtől.
A teljes interjú elolvasható a 24.hu oldalán: KLIKK IDE!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Forrás: 24.hu
Kálnoki Kiss Attila írása
Fotó: Mohos Márton)
