Óriási mezőny részvételével, váratlan izgalmak mellett rendezték meg az őszi szezon első hazai országos judotornáját, a 23. Tóth Péter-emlékversenyt Egerben.




A Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban öt küzdőteret alakítottak ki a rendezők, de ha előre tudtak volna a nagy érdeklődésről, alighanem növelik a felületek számát. Egy nappal a viadal előtt még a „megszokott”, legfeljebb háromszáz fős nevező létszámot lehetett várni, ám végül több mint ötszázan fizették be a nevezési díjat, s hatvanöt egyesület négyszáznyolcvannyolc judósa tatamira is lépett Egerben!




A hagyományok szerint megemlékeztek az 1995-ben, harminckét éves korában, autóbalesetben elhunyt kiváló egri edzőről, Tóth Péterről. Az olimpiai teremben megtartott fogadáson a rendezők nevében Horváth Tamás az EVSI vezetőedzője és Tóth Péter testvére, Tóth Erzsébet köszöntötte a résztvevőket, és elismeréssel szólt a versenyt immár huszonharmadik alkalommal megszervező egri edzőkről, támogatókról, köszöntötte a résztvevő klubok vezetőit és edzőit.

Számítani lehetett rá, hogy a diák A-, B- és C- illetve serdülő korcsoportok számára kiírt viadalon így csúszni fog a program, de váratlan események is közbeszóltak: szombat délelőtt több alkalommal is probléma akadt a csarnok áramellátásával, így az is szóba került, hogy el kell halasztani az eseményt. Végül szerencsére valamennyi judoka – köztük jó néhány Romániából, Szerbiából és Ukrajnából érkezett fiatal – számot adhatott felkészültségéről.

A verseny összesített pontversenyét a Mogyi-Bajai JC nyerte meg, az éremtáblázat első három helyén pedig a BHSE (7 arany, 1 ezüst, 2 bronz), a Ledényi JI (4, 2, 3) és a Kaposvári USE (3, 2, 5) végzett. Harminckét egyesület tudott aranyérmet szerezni, és ötvenhat klub vihetett haza legalább egy medált.



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Gombkötő Roland)