Több mint húsz éven át rendezte meg a Miskolci Rendvédelmi Technikum a Belügyminisztérium tanintézetek országos judobajnokságát. A hosszú évek alatt annyi tapasztalatot és dicséretet szerzett az intézmény, hogy úgy döntött, idén még nagyobb fába vágja a fejszéjét. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságtól a feladatot átvéve az iskola vállalta, hogy az idén a Belügyminisztérium judósainak országos bajnokságát is fogadja.




A feladat nem volt könnyű, de az iskola határozott célként tűzte ki, hogy a legmagasabb színvonalon fogja megrendezni a versenyt, amit a vezetők és a résztvevők visszajelzése alapján teljesített is. A Miskolci Rendvédelmi Technikum sportcsarnokában mindennek megfelelő feltételeket teremtettek, és a videóbíró rendszer mellett a digitális sorsolás és versenykövetést is alkalmazták.

A koronavírus-járvány miatt visszafogottabb múlt évhez képest az idén huszonnégy csapat százhúsz versenyzője jelezte részvételi szándékát, hogy a három kategóriában eldöntse a bajnoki címek sorsát. A rendkívül vegyes férfi és női mezőnyben egyformán képviseltették magukat a fiatalabb és idősebb korosztály versenyzői, akik közül abszolút csúcstartóként lépett tatamira Mándli Elek nyugalmazott rendőr ezredes, aki hetvenhat évesen is vállalta a mérkőzéseket.




Az ezredes a verseny kezdete előtt büszkén mesélte el, hogy első belügyminisztériumi judo bajnoki címét még 1965-ben, Debrecenben szerezte meg. Emellett a fantasztikus rekord mellett ismételten nagy számban jeletek meg amatőr, illetve más küzdősportban jártas versenyzők, akik a judosportból ismert korábbi versenyzők ellen is bátran vették fel a harcot.




A verseny megnyitóján dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke méltatta a megjelent csapatok versenyzőit, az edzőket és csapatvezetőket, hogy a napjainkban meglevő jelentős számú szolgálati feladatok mellett is sikerült felkészülniük a versenyre. Bagi István rendőr ezredes, a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatója reményét fejezte ki, hogy a több éven át tartó, sikeres tanintézeti judobajnokságok után lehetőségük lesz az országos bajnokságot is hosszabb időn keresztül Miskolcon megrendezni. Ezt követően Vári Tibor rendőr őrnagy, a bíró bizottság elnöke röviden ismertette az idén bevezetett új szabályokat, majd megkezdődhettek a küzdelmek.




Amint várható volt, a versenyzők legjobb tudásukkal és akaratukkal álltak a küzdelmekhez, kiélezett mérkőzéseket vívva. Az egyéni bajnoki címek mellett a minden évben szokásos összetett csapatbajnoki címért is folyt a küzdelem. Az egyéni küzdelmek során az olimpiai pontszámítás mellett valamennyi csapat plusz egy pontot kapott minden egyes versenyzője után, így jelentős előnyben voltak a teljes létszámmal induló csapatok. A küzdelmek során a csapatvezetők folyamatosan számolták a gyűjtött pontokat, szoros küzdelem alakult ki a rendvédelmi technikumok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a TEK, a BRFK és a Készenléti Rendőrség csapatai között.




A rendkívül jó hangulatú, izgalmas küzdelmeket hozó egyéni mérkőzések után az összesített csapatversenyben első helyezett lett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata 73 ponttal, második a Miskolci Rendvédelmi Technikum (67), harmadik a Körmendi Rendvédelmi Technikum (56), negyedik a TEK (49), ötödik a Készenléti Rendőrség (41) és hatodik a BRFK (40) csapata.

Az elmúlt évek hagyományai szerint idén is megválasztották a bajnokság legtechnikásabb versenyzőit, 2022-ben a hölgyeknél dr. Mihovics Szabina, a Somogy Megyeri Rendőr-főkapitányság, a férfikanál pedig Farkas Péter, a Miskolci Rendvédelmi Technikum munkatársa érdemelt ezt ki.




Az érmek, a csapatkupák és a különdíjak átadásban részt vett Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok és Bagi István rendőr ezredes mellett Menczer Gusztáv, a BM személyügyi helyettes államtitkárság főtanácsadója, valamint Sebestyén László, a Magyar Judo Szövetség kelet-magyarországi regionális szövetségének vezetője is – akik jelenlétükkel mindvégig megtisztelték a versenyt.




LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Forrás: Vári Tibor)