Rengeteg sportoló nyilatkozott már arról, hogyan vészeli át a koronavírus-járvány okozta karanténidőszakot; de mi van az edzőkkel? Az Utanpotlassport munkatársa az ifjúsági fiú judoválogatott vezetőedzőjével, Bíró Norberttel beszélgetett. Szóba került az is, anyagilag hogyan érintik a szakembereket az edzésmentes hetek.




Az Utanpotlassport számos cikkben foglalkozott már azzal, hogyan vészelik át a koronavírus-járvány okozta helyzetet az ifjú sportolók, ám az őket nevelő edzőkről, akiknek szintén felfordult az élete a veszélyhelyzetben, eddig még nem esett szó. Ahogyan az egész világot, a gazdasági ágazatok legtöbbjét, úgy a mesterek mindennapjait is döntően befolyásolja az eddig több mint 1,8 millió fertőzöttet és több mint száztizenötezer halálos áldozatot követelő fertőzés.

A Ceglédi VSE judoszakosztályának trénere – egyben az ifjúsági fiúválogatott vezetőedzője – Bíró Norbert szerint a lehető legtöbbet kell kihozni a karanténidőszakból.

„Óriási a változás mértéke: az első hét még jó volt, pihentem, de ez már sok. A legjobb módszer az, hogy – a lehetőségeihez képest – mindenki leköti, fejleszti magát. A szövetséggel együtt most épp online versenyt szervezünk, továbbá az internetes edzőtovábbképzés lebonyolításában is részt veszek, az első előadást például én tartom. Kezdeményeztem kvízjátékot is, emellett elkezdtem spanyolul tanulni – már legalább háromszor belevágtam, most végre van időm rá.”

A portfolio.hu nemrégiben arról írt, hogy akár egymillió fővel növekedhet a munkanélküliek száma Magyarországon. Arra is kíváncsiak voltunk, anyagilag hogyan érintik a szakembereket az edzésmentes hetek.

„Egyelőre még nem érzünk nagy anyagi visszaesést, ugyanakkor hosszabb távon ez merőben megváltozhat – mondja Bíró Norbert. – Az összes együttes bajlódik a tagdíjak hiányával, sok családban vannak most pénzügyi gondok, úgyhogy nem lehet elvárni, hogy fizessék edzések nélkül az ezzel járó összeget. Persze, ha valaki támogatni szeretné a szakosztályt, azt megköszönjük. A kérdés az, hogy meddig tart a járvány – minél tovább, annál drasztikusabb hatásai lesznek. Más kérdés, hogy a gazdaságot érintő problémák miatt az állami sporttámogatás milyen mértékben változik a folytatásban…”


Edzőtovábbképzés az interneten

Április 15-én szerdán 18 órakor online edzőtovábbképzésre kerül sor, az előadás megtekinthető lesz a www.judo.hu/live oldalon, a prezentációt egy rövid teszt követi, amely közvetlenül utána lesz elérhető. Bíró Norbert előadásának témája: diák korosztályú judokák általános és speciális képességfejlesztése, az életkori sajátosságok figyelembe vételével.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Forrás: Utanpotlassport
Krasznai Bence írása
Fotó: EJU)