A hagyományokhoz híven ebben az évben is február közepén, Miskolcon rendezték meg a Belügyminisztérium tanintézeti judobajnokságát. A versenyen a rendészeti tanulmányokat folytató diákok indultak, akik jellemzően amatőr indulók, alig néhány hét, hónap alatt készültek fel az eseményre csapatvezetőik segítségével.




A bajnokságra minden iskola legfeljebb tizennégy férfi és tíz női versenyzőt nevezhetett, A Miskolci és a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium kihasználta a keretet, az adyligetiek tizennégy, a szegedi rendészeti csapat tizenkét fővel érkezett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem huszonegy, a Büntetés-Végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja pedig három fővel képviselte magát.




A versenyen néhány judós körökben is ismert név is feltűnt: Vörös Seron Cintia (NKE) és Gard Balázs (Körmend) a tavaly Győrben megrendezett rendőr Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, de Szlávik Gergő (Adyliget) és Szobota Gergely (Miskolc) gyakorlott judós.




A verseny elnöke a tavalyi 7. CISM Katonai Világjátékokat nemzetközi judobíróként megjáró Vári Tibor rendőr őrnagy volt, aki a csapatkapitányoknak tartott eligazítás során elmondta, bár sok az amatőr versenyző, a szabályokat tekintve ugyanúgy a Magyar Judo Szövetség érvényes szabályai a mérvadók.




Az igazán egyedi hangulatú, hangos szurkolástól zajos versenyre való felkészülést igen komolyan vette a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, a bemelegítés is komoly edzői felkészítéssel tartották meg, nem titkolt céljuk volt az NKE évek óta tartó sikersorozatának megtörése.




A megnyitó során az Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatójának nevében Rák László István c. rendőr alezredes úr köszöntötte a versenyzőket és sportszerű, tiszta küzdelmet kívánt. A ROKK képviseletében Bálint Levente rendőr alezredes sok sikert kívánt a sportolóknak és kiemelete a judo fontosságát a rendészeti képzések során.




A versenyek idén is három szőnyegen zajlottak, kiváló magyar bírók mellett videóbírói rendszer is segítette a versenyelnök munkáját. A verseny szerencsére komolyabb sérülés nélkül zajlott le. A tatamikon igen ádáz és korrekt, „face to face” küzdelmeket láthattunk. Az amatőr versenyzők is igen ügyesen alkalmazták a tanult dobásokat, leszorításokat.




Az eredményhirdetésen Bagi István rendőr ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója és Bálint Levente rendőr alezredes adta át a díjakat. Az elmúlt években komoly harc folyt a csapatkupáért, amelyet rendre az NKE nyert, az idén azonban elsöprő sikerrel – százkét ponttal- a házigazda nyert, az NKE 94 pontot szervezett, a dobogó harmadik fokára a Körmend (kilencven pont) állhatott fel, a negyedi helyen ötvenhárom ponttal Adyliget végzett, Szeged harminchét pontot ért el, ami az ötödik helyre volt elég, a hatodik helyezett BVOK pedig öt pontot szerzett.




A legtechnikásabb női versenyzőnek járó díjat a szervezők női kategóriában Vörös Seron Cintiának (NKE), a férfiak között Gard Balázsnak (Körmend) ítélték, a legeredményesebb hazai nő versenyző díját Ancsáné Németh Beáta, férfi versenyző díját pedig  Szobota Gergely kapta. A legsportszerűbb csapat díjat a BVOK kapta, amely ugyan kis csapattal képviseltette magát, azonban évek óta biztos résztvevője a versenynek.



BM tanintézeti bajnokság, Miskolc

FÉRFIAK

60 KG
1. Gard Balázs (Körmend RSZG)
2. Kocsis Dániel (Szeged RSZG)
3. Mózes Miklós (Miskolc RSZG)
3. Kintner János (Adyliget RSZG)
5. Kristóf Attila (NKE)
5. Nagy János (NKE)

66 KG
1. Szlávik Gergő (Adyliget RSZG)
2. Sejkóczki Dávid (Miskolc RSZG)
3. Jakus Ronland (Körmend RSZG)
3. Horváth Tamás (Miskolc RSZG)
5. Mondics Róbert (Szeged RSZG)
5. Horák Csaba (NKE)
7. Kacsó Erik (Miskolc RSZG)
7. Kálin Norbert (Körmend RSZG)

73 KG
1. Kapás Gábor (Adyliget RSZG)
2. Szabó Martin (NKE)
3. Németh Csongor Attila (Körmend RSZG)
3. Dorogi Zsolt (Szeged RSZK)
5. Bertalan Zsolt (NKE)
5. Nagy Bence (Adyliget NKE)
7. Gráf Máté (NKE)
7. Oláh Krisztián (Adyliget RSZG)

81 KG
1. Lőkös Krisztián (Adyliget RSZG)
2. Pákozdi Bence (Körmend RSZG)
3. Orlik Péter (Adyliget RSZG)
3. Zsiga Tibor (Szeged RSZG)
5. Benke Ádám (Miskolc RSZG)
5. Varga Tibor (Körmend RSZG)
7. Gonda Gergő (Körmend RSZG)
7. Kővágó Krisztián (Szeged RSZG)

90 KG
1. Szobota Gergely (Miskolc RSZG)
2. Sárkány Dávid (NKE)
3. Farkas Noel (NKE)
3. Esze Szabolcs (Körmend RSZG)
5. Lipták Ádám (Szeged RSZG)
5. Dihen Balázs (Miskolc RSZG)
7. Tusják Martin (Adyliget RSZG)
7. Seres László (Adyliget RSZG)

100 KG
1. Kalmár Krisztián (Körmend RSZG)
2. Beri Roland (Miskolc RSZG)
3. Derecskei Patrik (NKE)
3. Papp Bendegúz (NKE)
5. Kökényesi Dávid (Körmend RSZG)
5. Zsiday Péter (Miskolc RSZG)
7. Király József (Körmend RSZG)
7. Szabó Sándor (Miskolc RSZG)

+100 KG
1. Molnár Gellért (NKE)
2. Suták Máté (NKE)
3. Nyári Dániel (Körmend RSZG)
3. Plesovszki Patrik (Szeged RSZG)
5. Szép Bence József (Körmend RSZG)
5. Pap Zoltán (Miskolc RSZG)


NŐK

52 KG
1. Vörös Seron Cintia (NKE)
2. Debreceni Orsolya (Miskolc RSZG)
3. Cene Loretta (NKE)
3. Bozi Cintia (Körmend RSZG)
5. Auer Aliz (Körmend RSZG)
5. Dobos Veronika (Körmend RSZG)

57 KG
1. Kovács Kitti (Miskolc RSZG)
2. Szőke Bianka (Körmend RSZG)
3. Páli Eszter (Körmend RSZG)
4. Molnár Vivien Rebeka (Adyliget RSZG)

62 KG
1. Ancsánné Németh Beáta (Miskolc RSZG)
2. Mészáros Csilla Laura (NKE)
3. Putoczki Annamária (Szeged RSZG)
3. Völgyes Vanessza (Körmend RSZG)
5. Tengely Annabella (Miskolc RSZG)
5. Vass Mónika (Körmend RSZG)

67 KG
1. Duljánszki Evelin (Miskolc RSZG)
2. Fejes Alexandra (Adyliget RSZG)
3. Hommer Csilla (NKE)
3. Horváth Vivien (Miskolc RSZG)
5. Molnár Renáta (Miskolc RSZG)
5. Németh Kornélia (BVOK)

+67 KG
1. Nagy Nóra (NKE)
2. Jóni Gréta (Miskolc RSZG)
3. Csaba Szonja (NKE)
3. Szabó Melissza (Miskolc RSZG)
5. Schulz Xénia (Körmend RSZG)
5. Tóth Anna (Miskolc RSZG)
7. Lendvai Dzsenifer (Körmend RSZG)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020)