Egészen kivételes az óbudai Péter Sándor judós pályafutása: 2002 óta a veterán judósok között a veteránok között egy híján egy tucatnyi világbajnoki aranyérmet szerzett! Nem véletlen, hogy a Sasaki Judo Múzeumban önálló vitrint kaptak relikviái.




Sinya – így ismeri mindenki judós körökben az örökifjú sportembert, aki Óbudán született, s napjainkban is az Óbudai Judo Clubban segíti az ifjú judokák fejlődését.

A tatamin igazi mester, büszkén viselheti a hatodik danfokozat eléréséért járó piros-fehér övet. De nemcsak mester, valódi harcos is, aki sosem adja fel, ezt bizonyítják kiemelkedő eredményei is.




2002-ben, a World Judo Masters Association világbajnokságán kezdte menetelését, Londonderryben még „csak” ezüstérmesként zárt, ám ezt követően Tokióból, Bécsből, Torontóból, Tours-ból és Sao Paulóból is WMJA világbajnokként térhetett haza.




Nem adta alább a Nemzetközi Judo Szövetség immár hivatalos világbajnokságain sem, rögtön az elsőt, a németországi Sindelfingenben megnyerte, s azóta világbajnok lett Frankfurtban, Miamiban, Abu-Dzabiban és Malagán is, emellé Budapesten és Olbiában ezüst-, Amszterdamban pedig bronzérmet szerzett. A Magyar Judomesterek Clubja színeiben összesen tizenöt világbajnoki érmet gyűjtött, ezek közül tizenegy arany!




Ami a kontinensbajnoki szerepléseit illeti, az is elismerésre méltó: hatszor játszották el Péter Sándor tiszteletére a Himnuszt Európa-bajnokságokon. És Sinyát ismerve még közel sincs vége, szurkolhatunk neki a közeljövő korosztályos világversenyein.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Óbudai Judo Club
)