A tengerentúlon élte át sportolói pályafutása legnagyobb sikerét. Gőgh Tamás Gútáról indult, Besztercebányán profiskodott, tíz éve Angliában él. A 38 éves judós szlovák színekben lett minap bronzérmes az amerikai veterán világbajnokságon.




Gőgh Tamás (jobbról) vb-bronzérmet szerzett


– Hol volt a verseny?
– A floridai Fort Lauderdale-ban.

– Megtartotta korábbi súlycsoportját, vagyis 100 kilóban versenyzett?
– Igen, mégpedig az M2-es kategóriában, vagyis a 35–40 évesek között.

– Öt mérkőzéséből négyet megnyert. Mikor jött a vereség?
– Nagyon jól felkészültem a világbajnokságra, kiváló edzésekkel, de a sorsolás picit megijesztett. Erőnyerőként kezdtem ugyan, de utána az időszerű világbajnokkal, a francia Patrik Eloumou Botebával találtam magam szemben.

– És tőle kapott ki?
– Nem. A világbajnokot megvertem. Utána következett egy újabb francia, Roman Chaussy. Azt gondoltam, ha megvertem a tavalyi aranyérmest, akkor egyszerű lesz. Nem így történt, mert vesztettem.

– Aztán jött a vigaszág, és három remek diadal…
– A kanadai Luc Dube, az ukrán Vologyimír Drabaka, s végül a bronzmeccsen az amerikai Damian Ohara ellen.

– Éremért utazott Amerikába?
– Jól sikerült a felkészülés, éreztem, érett vagyok egy kiugró eredményre. Mondtam is előtte, ha már ilyen messzire utazom, legyek jól felkészülve, és összejöhet. Tavaly ötödik voltam az amszterdami vb-n, elvesztettem a bronzmeccset, gondoltam, most még azt is túlszárnyalhatom. És sikerült.

– Végül is meglett a bronzérem. Ez megfelel az elvárásainak?
– Nagyon örültem ennek a sikernek. Sokat dolgoztam érte, hogy meglegyen. Három hónap kemény felkészülés van benne. Hetente öt-hat nap edzettem. Főleg az erőt fejlesztettem, mert az hiányzott, nem a technika. A világbajnok legyőzése után elhittem, hogy minden egyszerű lesz. Nem volt. Vesztes meccsem kijózanított, s ráirányított arra, hogy taktikai repertoáromból is merítsek.

– Amszterdam előtt is már indult a veterán világbajnokságon?
– Ott volt a bemutatkozásom. Tavaly rajtoltam a veterán Eb-n is, Balatonfüreden bronzérmes voltam.

– Amerikai érme nevezhető sportolói pályafutása legnagyobb sikerének?
– Igen. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a veteránok közötti sikernek már nincs olyan nagy értéke. De van! Aki kimegy egy ilyen világversenyre, az legalább tíz–húsz éve dzsúdózik. Nem olyan egyszerű köztük boldogulni.

– Harmincnyolc éves, még korosztályában is van egy-két éve…
– Aztán is folytatható, mert jóval idősebbek is indulnak. Amerikában hetvenéves volt a legidősebb versenyző.

– Gútai származású, Angliában él. Mit csinál, ha nem judózik?
– London mellett lakunk. A fővárosban egy olajvállalat irodaházában dolgozom. Közben edzegetek.

– Vagyis nem tud elszakadni a sporttól sem.
– Egyelőre nem megy. Amíg lehet, addig készülök, bár a testem már időnként jelez. A judo olyasvalami, amitől nem könnyű megszabadulni. Harminc év az harminc év! Ennyit tett ki az életemből. Hatéves koromban kezdtem Gútán…


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Ujszo.com
Mészáros Károly írása)