A kecskeméti felnőtt országos bajnokságon és a barcsi regionális rangsorversenyen is tatamira léptek a Siklós SE judokái. A mérleg: tíz érem és egy bajnoki pontszerzés.




Március 24-én Kecskeméten rendezték meg az idei felnőtt magyar bajnokságot, amelyen a Siklós SE színeit Szigetvári Szabolcs képviselte. Szabolcs első küzdelmét rögtön a későbbi bajnok, vb-ezüstérmes Tóth Krisztiánnal vívhatta, majd a folytatásban a harmadik helyért küzdhetett és végül a pontszerző ötödik helyen zárta a versenyt.




A klub április 7-én tizennégy versenyzővel vett részt a barcsi dél-dunántúli regionális judoversenyen. A viadal célja versenytapasztalatok gyűjtése volt a régiós és kezdő judokák részére. A megnyitót követően hagyományosan átadásra kerültek a régiós elismerések, a siklósi szakosztályból az idén Szász Dávid vehetett át díjat. A versenyen a siklósi judokák tíz érmet és két hetedik helyezést szereztek.

A Siklós SE judósainak sikereit segíti az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Együttműködési Alapjától kapott működési támogatás. A szakosztály által tervezett következő verseny április 28-án és 29-én a Budapest-kupa lesz.


Aranyérmes:
Szász Hanna (serdülő, 52 kg), Daka Petra (diák C, 36 kg), Kun Marcell (diák C, 50 kg)
Ezüstérmes: Molnár Ajsa (serdülő, 48 kg), Farkas Barnabás (diák A, 32 kg), Tomkó Barnabás (diák C, 33 kg), Kalmár Léna Luca (diák C, 27 kg), Farkas Ádám (diák D, 28 kg)
Bronzérmes: Farkas Miklós (diák D, 22 kg), Riegl Mia (diák D, +41 kg)
Hetedik helyezett: Szöllősi Dominik (diák A, 35 kg), Szász Dávid (serdülő, 45 kg)
Jovánovics Ákos (serdülő, 50 kg) és Tóth Olivér (diák B, 38 kg) ezúttal helyezetlenül zárt.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Siklós SE,
Kalmárné Dömsödi Ivett
Fotó: Ász Sport Fotó,
Magyarfalvi Erika)