A Nagykanizsai TE 1866 judoszakosztály tagjai április 7-én Barcson vettek részt a dél-dunántúli regionális rangsorversenyen, amely egyben a barcsi judoklub harmincöt éves fennállásának jubileumi versenye is volt.




A diák D-korcsoporttól a felnőttekig tizenöt klubból 327 induló mérlegelt, az NTE 1866 tizenkét tagja mérettette meg magát ezen a napon és tizennégy érmes helyezéssel tért haza.

A legfiatalabbak játékos vetélkedőjén Horváth Mátyás (24 kg) két gyors, ipponos győzelemmel nyerte el a megérdemelt első helyezést. A diák C-korcsoportban (2008) Musztács Izabella hosszas kihagyás utáni első versenyén az ötfős mezőnyben körmérközéses rendszerben három győzelemmel és egy vereséggel az első helyen végzett.

A fiúknál Horváth Medox (33 kg) vegyes rendszerben (a körmérközéses ágon elsőként jutott tovább az egyenes ágra, ahol egy vitatható bírói döntéssel vereséget szenvedett) a dobogó harmadik fokára álhatott fel.




A diák B-korcsoportban (2007) a lányok foghíjas mezőnyében Garai Emese (40 kg) ellenfél nélkül első helyezett lett. A 44 kilogrammban barátságos mérkőzésen a szlovén kislányt gyorsan, ipponnal győzte le, így aranyérmes lett.

Kovács Ákos (32 kg) három ellenfelét is magabiztosan legyőzve lett első, Lipódi Márton (38 kg) körmérkőzéses rendszerben egy győzelmet tudott elérni, viszont körbeverések miatt így is a második helyen zárt. Ugyanebben a súlycsoportban csapattársa Szeghy Tamás négy győzelemmel lett aranyérmes, Garai Nimród (50 kg) két győzelemmel és egy vereséggel ezüst-, Nagy Adrián (+60 kg) pedig két győzelemmel aranyérmet szerzett.




A serdülők között (2004–2005) Kovács Zoltán (50 kg) vegyes rendszerű tabellán elsőként jutott tovább a csoportból, az egyenes ágon viszont veszített, így harmadik helyezett lett, akárcsak Lipódi László (60 kg), aki ugyancsak vegyes rendszerben az egyenes ágra kerülést követően veszített.



A felnőtt mezőnyben Mester Marcell, a csapat fiatal edzője a 90 kilogrammban, saját súlycsoportjában aranyérmet szerzett, az összevont 100 kilogrammban pedig barátságos mérkőzésen két ellenfelét legyőzve lett első.

„Elégedettek vagyunk az eredménnyel, attól függetlenül, hogy két fényesebb éremmel lettünk szegényebbek. Sajnos akadtak súlycsoportok, amelyekben nem voltak ellenfelek vagy kevesen voltak, így igazán nem mindenki tudta elegendő küzdelemmel bizonyítani felkészültségét – értékelt Mester Józsefné.




– Hagyományosan ezen a versenyen történik meg az előző évben kiemelkedő eredményeket elért sportolók jutalmazása is, csapatunkból Garai Emese megérdemelten kapott díjat, több regionális bajnoki címet, Magyar Kupa-győzelmet, magyar bajnoki dobogós helyezést gyűjtött össze magának és csapatának, büszkék vagyunk rá. Következik a regionális versenysorozat második versenye Zalaegerszegen, reméljük, ott is ilyen fényes érmekkel bizonyíthatunk!”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: NTE 1866)