A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK sportolói két éremmel – egy ezüst és egy bronz – zárták az elmúlt hétvégén Ramnicu Valceán megtartott U15-ös korosztályú országos döntőt, ahol a céhes városbéli klub színeiben három sportoló lépett tatamira.




Balogh Hanna (balról) a dobogó második fokán


Veres László edző elmondása szerint a két érem mellett egy hetedik helyezést is szereztek a felső-háromszékiek a roppant szoros mezőnyben.

A csapat legjobb eredménye Balogh Hanna nevéhez fűződik, aki az 52 kilogrammos súlycsoportban küzdött meg a húszfős mezőnyben, s egészen a döntőig menetelt. Sajnos, itt a sepsiszentgyörgyi judoka vereséget szenvedett, és be kellett érnie az ezüstéremmel. Jó szereplésének köszönhetően Hanna kvalifikálta magát a nyáron Montenegróban esedékes Balkán-bajnokságra, ahová a korcsoportok első két helyezettje szerezhette meg az indulási jogot.

A harmincegy indulót számláló 42 kilogrammos súlycsoportban Baricz Örs harmadik lett, Szász Gergő pedig hetedikként végzett.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Háromszék)