Nyilvánosságra hozta a Magyar Judo Szövetség a 2017-ban elért eredmények alapjául szolgáló országos egyesületi rangsort. Ez alapján a Domonkos László Veszprém Judo Sport Egyesület a több mint kétszáz bejegyzett klub között a 46. helyet foglalja el, ami visszaigazolja az edzők évről-évre eredményes munkáját.




„A 2017-es évben is naponta látogathatóak voltak edzéseink a Dózsa György Általános Iskolában, a Simonyi Zsigmond Általános Iskolában, a Takács Tanyán, de edzéseket tartottunk Gyulafirátóton és Herenden is, ahogyan ezt tesszük idén is.




Közvetítés a 2017-es veszprémi ifjúsági bajnokságról


Most az év egyik kiemelkedő eseményére készülünk, egy színvonalas versenyhétvégét rendezünk meg a Veszprém Arénában, 2018. március 17-én az országos ifjúsági bajnokságot, majd másnap a régiós rangsorversenyt, amelyre csaknem ötszáz versenyzőt várunk a Királynék városába. Az országos bajnokság 11 órakor kezdődik, az érmes mérkőzésekre 17 órakor kerül sor” – olvashattuk a klub közleményében.


{google_docs}/images/stories/2018/versenykiiras/ifiob.pdf{/google_docs}

{google_docs}/images/stories/2018/versenykiiras/vejse.pdf{/google_docs}


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: VEJSE)