A junior judo magyar bajnokságra február 24-én szombaton Siklóson került sor, ahol a Hato Judo és MMA Sportegyesületet a 60 kilogrammos súlycsoportban Szlávik Gergő képviselte. Méghozzá elég jól, mert megnyerte a versenyt.




Az Ász Sport Fotó felvételei a bajnokságról: KLIKK IDE!


Már az első küzdelmén látszott, hogy jó formában van. Az első néhány fogáskeresés után egy emelést követően kis külső lábhoroggal akkorát dobott, hogy szinte ráragasztotta a tatamit az ellenfele hátára.

A második küzdelem már nem volt ilyen egyszerű, mert a céglédi ellenfél, egy tipikus Ungvári Miklós-féle átforgatással leszorította Gergőt és jó néhány másodpercig benne is tartotta. Sikerült azonban a kijövetel a leszorításból és a következő földharchelyzetben Gergő revansot vett és egy felső karkulcsfeszítéssel feladásra kényszerítette az ellenfelet.

A harmadik meccsen már a döntőbe jutás volt a tét és itt még jobban felszívta magát Tóth Szabolcs és Halmágyi Antal tanítványa, így azt gyorsan zárta egy levitelt követő átforgató karfeszítéssel. A döntőben szinte az előző meccs ismétlődött, mert itt is egy levitelt követő átforgató karfeszítéssel tudott nyerni, így végül nagyon megérdemelten akasztották nyakába az aranyérmet, hiszen mind a négy meccsét ipponnal nyerte.

Erre az eredményre a kis egyesület minden tagja büszke lehet, hiszen edzőpartnerként vagy más szerepkörben, ebben a közösségben szinte mindenki hozzátett valamit, hogy ez a szép siker megszülethessen.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Hír6
Fotó: Ász Sport Fotó)