Január 27-én a Győri Olimpiai Sportpark adott helyszínt az ifjúsági korosztály számára kiírt első hazai válogatóversenynek, az ifjúsági ORV-nek.




A 73 kilogramm eredményhirdetése: dr. Eleki Zoltán (balról), Ötvös Patrik,
Nerpel Gergely, Tóth Botond és Murányi Tamás

Az Ász Sport Fotó galériája a rangsorversenyről: KLIKK IDE!


Murányi Tamás, a Budaörsi SC judósa a huszonöt fős 73 kilogrammos mezőnyben erőnyerőként kezdett, így a második fordulóban lépett tatamira először. Ezen a mérkőzésen a Nippon judokáját győzte le.

A következő fordulóban az Ippon Judo Tatabánya versenyzője állt szemben vele a tatamin. Tomi ezt a meccset is „hozni tudta”, így az elődöntő részese lehetett. Az elődöntőben a későbbi győztessel, az RHDSE versenyzőjével kellett megküzdenie a döntőben való részvétel jogáért. Sajnos ebben az összecsapásban Tomi alul maradt ellenfelével szemben, így a bronzmérkőzés várt rá végezetül.

A bronzmeccsen Szatymazi ellenfelét két vazarival, mondhatni magabiztosan verte, így ezen a versenyen egy értékes bronzérmet mondhat magáénak.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Budaörsi SC
Fotó: Ász Sport Fotó)