Mozgalmas, kihívásokkal teli, de eredményekben annál gazdagabb évet zárt a Nippon Sport Judo Club. Összesen negyvenöt versenyen (ebből tizenkét nemzetközi megmérettetésen) vettek részt a nipponos judokák. Az eredménylista igazán fényesre sikeredett: huszonnégy arany-, huszonhárom ezüst-, harmincnégy bronzérem, két negyedik, huszonkilenc ötödik, tizenkét hetedik és két kilencedik helyezés a 2017-es mérleg.




Az egyesület az országos bajnokságokon különböző korosztályokban (diák C-től a felnőttig) négy magyar bajnokkal, egy felnőtt ezüstérmessel, hét bronzérmessel, négy ötödik helyezettel és négy hetedik helyezettel büszkélkedhetett.

Nemzetközi sporteseményeken is letette névjegyét a Nippon Sport JC. A Győrben rendezett EYOF-on egy saját nevelésű ifjúsági olimpiai bajnoknak, az ifjúsági Európa-bajnokságon ötödik, az ifjúsági világbajnokságon hetedik helyezettnek örvendhetett az egyesület. A nevelőegyesületek rangsorában pedig az előkelő tizenhatodik helyen végzett.

De nemcsak versenyzőként jelentek meg a klub sportolói a hazai judós eseményeken. Lelkesen segítették a nipponos judokák a szervezőket a Budapest-kupán, az első hazai rendezésű judo világbajnokságon, részt vettek a lángfutáson, a vb-t népszerűsítő kisfilm forgatásán és a flashmobon is.



A fiatal generáció bíráskodik is, ezáltal segítve a szövetség munkáját a Budapest Régióban.

2017 decemberétől fekete övessel is büszkélkedhet az egyesület. Nagy Patrícia fehér öves kezdőtől kísérte végig versenyzője útját a fekete övig. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek képzésén túl az edzők szakmai továbbfejlesztésére. Edzői szemináriumon vettek részt Tatán, illetve jelenleg is folyik egy amerikai teljesítmény-növelés, motivációs szeminárium két nipponos edző részvételével.

De 2017-ben nehézségekkel is szembe kellett néznie az egyesületnek. Új helyre kellett költözni, az elhúzódó építkezés megnehezítette a szakmai munkát, felkészülést, ennek ellenére mégis 2017 a klub eddigi legsikeresebb éve.

Nagy Patrícia így nyilatkozott: „Mára hatalmas örömmel mondhatom el, hogy egy körülbelül százhatvan négyzetméteres, vadonatúj, modern teremben folyik a felkészülés és kibővült edzői csapattal három éves kortól a felnőtt korosztályig várjuk a judo szerelmeseit vagy a sportággal ismerkedni vágyókat. 2018-ban is folytatjuk a munkát, judokáinkkal Hollandiában az egyik legnagyobb nemzetközi versennyel kezdtük meg a szezont.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Nippon Sport JC
Böröcz Ildikó)