Az Észak-Magyarország olvasói és a Borsod Online látogatói dönthetnek arról, hogy kik legyenek a 2017-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője – kétfordulós szavazás útján. Az elődöntőben judósokra is lehet szavazni: a felnőttek között Gercsák Szabina (Miskolci JC), az utánpótlás fiúknál Feczkó Csanád (Miskolci VSC-MVSI), lányoknál Faragó Petra (Miskolci VSC-MVSI), az edzők között pedig Flórusz János (Miskolci JC) szerepel a jelöltlistán.




Feczkó Csanád 2017-ben: EYOF-arany, Eb-ezüst, vb-bronz az ifik között!
Szavazni a
Boon oldalán lehet


A játékot hét kategóriában hirdették meg: a felnőtteknél a legjobb férfi, női sportolókra és csapatra, utánpótlásvonalon szintén a nemek legjobbjaira (leány, fiú), valamint csapatra lehet szavazni, illetve a legjobb edzőt is keresik.

Összesen 73 sportember/csapat várja a voksokat. Ennyien kerültek fel a szavazólistára, ennek a fordulónak a tétje az, hogy a mezőny mind a hét kategóriában öt-öt versenyzőre (egyéni sportolóra, csapatra, illetve edzőre) szűkül. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2018. január 12-én, pénteken 12 órakor zárul az elődöntő, és azok, akik ekkor a kategóriák első öt helyén állnak, bejutnak a döntőbe.




Gercsák Szabina (jobbról) bronzérmes lett az U23-as Európa-bajnokságon


A voksolás második körére, amelynek végén ismertté válik a győztes személye, január 15-e és 22-e között (hétfő déltől, hétfő délig) kerül sor. Ebben a fordulóban az állva maradottak tiszta lappal indulnak, ugyanis az elődöntőben kapott voksokat nem vesszük figyelembe a fináléban, az egyes kategóriákban az lesz a győztes, aki a legtöbb szavazatot kapja a már említett egy hét alatt.

Szavazatod leathatod itt: KLIKK IDE! Mi már szavaztunk!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Fotók: EJU)