A zirci Vincze Judo Club tagjai közül három testvér Ausztriába utazott, a 10. nemzetközi Jennersdorf Stadtturnier nevű viadalra, amelyen csaknem kétszázan vettek részt.




A gyermekek a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolába járnak, tanulás után edzenek, hétvégeken pedig versenyről versenyre utaznak. Kyra a 2008-2009-es versenyzők közt lett első. Olivér óriási csatákban a fiúk közt diadalmaskodott. Réka pedig a 2006-2007-es lányok küzdelmeiben utasított maga mögé mindenkit. Három aranyérem, oklevél és egy szép kupa lett a jutalmuk.

A Vincze Judo Club másik csoportja Budapestre utazott. Az UTE csarnokban rendezték meg az idei harmadosztályú felnőtt országos bajnokságot, amelyen a zirci fiúk is megmérették magukat. Régóta nem voltak ennyien, sok kategóriában húsz fő feletti indulót számoltak. Piedl Márk ebben a sűrű mezőnyben, nagy csatákban az ötödik helyet érte el. Testvére, Erik – aki még csak tizenhét éves – igen meglepte a felnőtt versenyzőket, és nagyszerűen küzdve ugyancsak ötödik lett.

Vágenhofer Krisztián a nehézsúlyban a majd 150 kilogrammos ellenfelét csapta földhöz, s így a dobogó alsó fokára is felállhatott.Vincze Balázs másféléves kihagyás után (térdműtét, rehabilitáció) állt tatamira, s a döntőig menetelt volna, igazi harcosként küzdött, egymás után nyerte a meccseket. Az utolsó akadály előtt fel kellett adnia a küzdelmet, mert a térde megsérült, így is az ötödik helyen végzett.

A nemrégiben megrendezett másodosztályú versenyen Piedl Márk bronzérmet, Vincze Botond ezüstérmet szerzett.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Veol
Vida Judit írása)