Viszonylag csendesebb hétvégén van túl a Kőrös Judo SE, mivel november 18-án és 19-én mindösszesen hárman léptek szőnyegre a klub versenyzői közül.




Magyarországon először rendeztek ifjúsági Európa-kupát Győr városában, amelyen három nagykőrösi versenyző léphetet volna szőnyegre. Farkas Bálint sérülés miatt nem indulhatott el, így Godó Zsófi és Hajdú Eszter utazott el a három napos programra.

Hajdú Eszternek szombaton egy, míg Godó Zsófinak kettő vesztes mérkőzése volt, így mindketten helyezetlenül végeztek a nagyon erős nemzetközi mezőnyben. Ismét beigazolódott, hogy az ezen a szinten már jóval több és minőségi edzésmunkát kell végezni az eredményességhez. Ennek ellenére a két versenyző tanulmányi kötelezettségek, valamint költségkímélés miatt most sem tudott részt venni, a versenyt követő háromnapos edzőtáborban, amelyre igen nagy szükségük lett volna.

Vasárnap Budapesten rendezték a MEFOB-ot (magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokság), amelyen Berényi Péter lépett szőnyegre. A még kissé tapasztalatlan versenyző három győzelemmel és két vereséggel a dicséretes ötödik helyen végzett. A következő két hétvége már zajosabb lesz. Szombaton a serdülők utaztak Siklósra, ahol számukra az egyéni országos bajnokságot rendezték meg. Másnap ismét hosszú utazás következett, mert a nagykőrösi fiatalok részt vettek a felnőtt országos csapatbajnokságon, amelynek Zalaegerszeg ad otthont. A történtekről hamarosan beszámolunk!




Az egyesület híreihez tartozik még, hogy a Kőrös Judo SE, a Nagykőrösi Birkózó Egyesülettel karöltve 2017. december 9-én sportvacsorát rendez a Toldi Miklós Szakközépiskolában, amelyre mindkét sportág szimpatizánsait szeretettel várják egy kis felhőtlen kikapcsolódásra.

A korosztálytól függetlenül bárki által látogatható judotanfolyam már elindult a Kinizsi Sportcentrumban. Jelentkezni lehet Pap András (06-30-843-8102) és Hajdú László (06-70-374-9525) edzőknél, vagy a helyszínen minden nap 18 órától. s