Az előző évhez hasonlóan ebben az évben is Százhalombatta adott otthont november 11-én a diák C-korcsoport részére kiírt országos bajnokságnak. A Budaörsi SC négy versenyzőt nevezett a korcsoport legrangosabb hazai versenyére.



A lányok között 36 kilogrammban Halmai Abigél kezdte a küzdelmeket, két ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe, ahol ellenfele leléptetése után megszerezte a magyar bajnoki címet. A fiúk között szintén a 36 kilós Kiss Szabolcs állt leghamarabb tatamira. Három magabiztos győzelem után ő is az aranyéremért küzdhetett. A döntőben sem vesztett magabiztosságából, itt is győzelemmel jöhetett le a tatamiról, így ő is magyar bajnok lett.

A 27 kilós mezőnyben Murányi Ádám sem maradt el az előtte küzdő csapattársai mögött. Két győzelemmel ő is a súlycsoport döntőjének a részese lett. A döntőben sem hibázott, megszerezte saját első, a budaörsiek harmadik aranyérmét a 2017. évi diák C-korcsoportos országos bajnokságon.

Az 55 kilogrammban László Botond első mérkőzésén vazari előnyt szerzett, majd ellenfele kiegyenlített. A Golden Score-ban ellenfele tűnt aktívabbnak, így a bírói döntés neki kedvezett. A vigaszágon javítani tudott, de sajnos a bronzéremért folytatott küzdelemben alul maradt ellenfelével szemben. László Boti az ötödik helyen végzett.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Budaörsi SC)