Zajlott az élet a nagykőrösi judósok körül az elmúlt hétvégén. Az elmúlt évek szisztematikus utánpótlás nevelő munkájának köszönhetően fennállása során először vethetett részt csapatbajnokságon a Kőrös Judo Sportegyesület.



Az ilyen típusú versenyek lényege, hogy csapatok állnak szembe egymással ahol minden súlycsoportban összecsap egy-egy versenyző, majd amelyik gárda versenyzői többet nyernek azé a győzelem. A csapatokban nagyrészt csak az egyesület saját versenyzői nevezhetők, de találkozónként három fő – más egyesületből egyszeri versenyzési engedéllyel – is tatamira léphet. Ebből következik, hogy annak az egyesületnek van lehetősége indulni az ilyen jellegű megmérettetéseken, amelynek zömmel saját nevelésű versenyzői vannak olyan számban, hogy a súlycsoportok többségében képesek legyenek versenyzőt kiállítani.



Az ifjúsági korcsoport számára a Judo Világnapján, október 28-án rendezett bajnokságon nagyon erős mezőny gyűlt össze. A fiúknál tizenkettő míg a lányoknál kilenc csapat nevezett be. A nagykőrösieknek sajnos nem sikerült mérkőzést nyerniük. A lányok előbb a Szatymaz, majd a Baja, a fiúk pedig a bombaerős Cegléd, majd a Tatabánya csapatától szenvedtek vereséget. Mindkét gárdát dicséret illeti a tisztes helytállásért.


A lány csapat tagjai voltak:
Gönczi Dorina és Gönczi Mirtill (Debreceni SC-SI) Lipótzy Eszter és Mucsi Maya (Kecskeméti JC) vendég sportolók, valamint Horváth Luca, Ragó Bernadett, Szabó Nóra, Gál Erzsébet, Godó Zsófi, Hajdú Eszter
A fiú csapat tagjai voltak: Bodzsár Béla, Balog Gergő, Balog Ádám, Farkas Bálint, Fehér Benedek, Fehér Erik, Fehér Ambrus, Kapás Gábor


Október 29-én vasárnap szintén az UTE judotermében rendezték meg a felnőtt Magyar Kupa küzdelmeit. A verseny családiasra sikerült, kevés induló állt szőnyegre. Egyedül a Magyarországon edzőtáborban lévő zömmel afrikai országokból érkező válogatott sportolók színesítették az egyébként szikrázó küzdelmeket. A Kőrös Judo SE versenyzői közül hárman indultak. Hajdú Eszter és Lázár Erzsébet ezüstérmes, míg Godó Zsófi bronzérmes helyen végzett.

A kisebbek közül Kornyik Máté Horvátországban Eszéken lépett szőnyegre az Euroliga versenysorozat utolsó állomásán. Ismét remekül szerepelt, hiszen bosnyák és horvát ellenfelét legyőzve döntőbe került, ahol magyar ellenfele sem tudta megállítani, így aranyérmet szerzett. A versenyekről készült képgalériák megtekinthetőek az egyesület Facebook-oldalán. Továbbra sincs lazítás, ezen a hétvégén Győrben rendezik csak fiúk számára a serdülő B- és a junior B-korosztály országos bajnokságát, ahol a nagykőrösiek mintegy tíz fővel lépnek majd tatamira.

Az egyesület híreihez tartozik még, hogy a Nagykőrösi Birkózó Egyesülettel karöltve 2017. december 9-én közös sportvacsorát rendez a Toldi Miklós Szakközépiskolában, melyre mindkét sportág szimpatizánsait szeretettel várják egy kis felhőtlen kikapcsolódásra.
 
A korosztálytól függetlenül bárki által látogatható judo tanfolyam már elindult a Kinizsi Sportcentrumban. Jelentkezni lehet Pap András (06 30 843 8102) és Hajdú László (06 70 374 9525) edzőknél vagy a helyszínen minden nap 18 órától.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nagykorosma.hu)