Négy korosztály számára rendezték meg Zalaegerszeg városában a 2016/2017-es tanév országos diákolimpia döntőjét. A kettő napos viadalon szombaton a diák A- és B-korosztály, míg vasárnap a diák C valamint az ifjúsági korosztály lépett tatamira.




A Kőrös Judo számára komoly nehézséget okozott a komoly távolságra lévő helyszínre történő utazás és a két-három napos ott tartózkodás megszervezése, így a nagykőrösiek kevesebben indultak el a vártnál, sajnálatos módon gyakorlatilag a teljes diák C és ifjúsági korosztály kihagyta ezt a versenyt.

A diák B-korosztályban Barta Gábor (Kossuth Lajos Általános Iskola, testnevelője Dévaványai Halasy Erika Mária) meggyőző versenyzéssel aranyérmet szerzett, így immár kétszeres diákolimpiai bajnoknak mondhatja magát.


Ugyancsak ebben a korosztályban Bagó Boglárka (Mátyás Király Általános Iskola, Kecskemét) és Fekete Boglárka (Kossuth Lajos Ált. Isk.) egyaránt bronzérmet szereztek. Caiezza Tiziano (Petőfi Sándor Általános Iskola) az ötödik helyen végzett, míg Károly Petra (Kossuth Lajos Ált. Isk.) hetedik helyezést ért el. Budai Gábornak (Petőfi Sándor Ált. Isk.) nem sikerült pontszerző helyen végeznie.

A diák A-korosztályban három – immár rutinosnak mondható – versenyző indult, és ismét bizonyították, hogy az élmezőnyben a helyük. Farkas Tamás (Petőfi Sándor Általános Iskola) Kornyik Máté (Kossuth Lajos Általános Iskola) és Kovács Donát (Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét) egyaránt bronzérmet szereztek, bár küzdelmeikben benne volt a fényesebb érem megszerzésének lehetősége is.

Másnap, azaz vasárnap szülői segítséggel és edzői kíséret nélkül utazó diák C-korosztályos Török Csaba (Petőfi Sándor Általános Iskola) egy győzelemmel és két elkerülhető vereséggel helyezetlenül végzett. Az ifi Kapás Gábor (Arany János Református Gimnázium) három győzelemmel és kettő szintén elkerülhető vereséggel a hetedik helyen végzett.

„A hat megszerzett érem igazán jó eredménynek számít, ennek ellenére maradt némi hiányérzet. A pünkösdi hosszú hétvégén nemzetközi színtéren rendezik Győrben a serdülő Európa-kupát, amelyen egyedüli nagykőrösiként a diák korosztályos Kornyik Máté próbál szerencsét. A serdülő válogatottba frissen bekerült Horváth Luca sérülés miatt sajnos nem vehet részt a versenyen. Kochan József, Lázár Erzsébet és Hajdú Eszter szintén Európa-kupán vesznek részt, amit az ausztriai Leibnitz városában rendeznek a junior korosztály számára. Egy pontszerző helyezés bravúrnak számítana.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nagykorosma.hu)