Első helyezést értek el a Pécsi VSK judokái a Nagykanizsán megrendezett vasutas csapatbajnokságon. A versenyen a PVSK és a Nagykanizsai Torna Egylet cselgáncsosai vettek részt, két korosztályban.



Elsőként a kisdiák korosztály judokái küzdöttek meg egymással, és szoros küzdelemben, a nyolc párharcból ötöt megnyerve a PVSK versenyzői bizonyultak eredményesebbnek. A verseny második felében a felsős diákok léptek tatamira, itt a tizenhárom párharcból nyolc zárult a pécsi versenyzők győzelmével. Ezzel mindkét korosztályban a PVSK szerezte meg a győzelmet a kiváló hangulatú vasutas viadalon.


A Vasutas Csapatbajnokság 2017. évi összesített eredménye

Első helyezett: a PVSK csapata 13 győzelemmel,127 ponttal
Második helyezett az NTE 1866. Judo Szakosztálya 8 győzelemmel, 76 ponttal


„Vasutasok csapatbajnoksága volt, a fiatalok számára, mi ifi és serdülő csapatokkal vettünk részt, és mind a két csapatunk első lett – eleveníti fel a sikert Kersics Antal vezetőedző. – Mondhatom ez már hagyomány a két klub között, és azért indítottuk el, mert a közelgő PVSK 100 éves évfordulóján, kiegészülve  több vasutas judo klubbal, egy nagyszabású nemzetközi vasutas Európa-bajnokságot akarunk rendezni Pécsett. Egyébként e hétvégi találkozó folytatása Pécsett, szeptember 16-án lesz, akkor egy horvát és egy szlovén judo csapatot is szeretnénk vendégül látni. A következő szombaton Somogyszobra megyünk, az egy regionális rendezvény lesz, a diákolimpiára, valamint a serdülő Európa-kupára történő felkészülés jegyében.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: PVSK)