„Amikor Gyorokon jártunk, Lőricz István RMDSZ-elnök, községi tanácsos, a helybeli Podgoria Soportklub cselgáncs-szakosztálya alelnökének az indítványára, felkerestük a telepi iskolaépületben lévő egykori gazdatermet.


 

Azt Szabó Cristina, a Gyoroki Podgoria Sportklub cselgáncs-szakosztályának az elnöke nyitotta ki számunkra. Belépve, elámultunk a hatalmas változáson, ami a nagyteremben, illetve a mellette lévő kisebb helyiségekben történt.

A hölgy, a Daniel’s Band egyik oszlopos tagjának, Szabó Károly basszusgitárosnak a felesége elmondta: a kislányuk, Karolina román–magyar állampolgár, a helybeli Gyoroki Podgoria Sportklubban készül, edzőjük Fillér József, akit a közelmúltban léptettek elő kontinentális versenybírává.

A cselgáncsoktatást három évvel ezelőtt nyolc gyermekkel kezdték, jelenleg több mint negyven gyermek látogatja a klubot. A sportszereket a CONAR építővállalat igazgatója, Marcel Vladutoiu ajánlotta fel, a Gyoroki Polgármesteri Hivatal segítetett a nagyterem és a kisebb helyiségek felújításában, de a gyermekek szülei is sokat segítettek, dolgoztak.

A támogatások jóvoltából teljesen felújították, cselgáncsedzésekre és -versenyekre alkalmassá tették a nagytermet, ugyanakkor korszerű fürdő, öltöző, edzőszoba és iroda is szolgálja a gyoroki cselgáncsoktatást. 2016-ban a klub gyermekei 165 érmet szereztek a különböző versenyeken. Ami Szabó Karolinát illeti, 2015-ben bronzérmet nyert az U10-es országos bajnokságon, az U11-es bajnokságon ugyancsak országos harmadik lett.

Kettős állampolgár lévén, Magyarországon, a békéscsabai cselgáncs klub is a tagjai közé vette. Ott Gyáni János foglalkozik vele, ezért korosztályos magyar bajnoki címet szerzett. Cristina asszonynak a magyar válogatott tag Karolinát minden csütörtökön Budapestre kell vinnie, edzésre.

Kérdésünkre Karolina kifejtette: neki a sport nagy kihívást jelent, amit viszont csak fegyelemmel, kitartással lehet folytatni, minél több, értékesebb eredményt elérni, érmeket szerezni. Ugyanakkor büszkeséggel nyugtázza, ha az iskola- és osztálytársai értékelik a képességeit, amelyekkel önmagát is meg tudja védeni.

A nagy álmát nem árulta el, de ő kitartóan, határtalan szorgalommal tanul és készül a legnagyobb versenyekre. Sok sikert kívánunk Karolinának és a gyoroki cselgáncs-palántáknak egyaránt!”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nyugatijelen.com)