A Nagykanizsai TE 1866 judo szakosztály legfiatalabb korosztályának öt tagja látogatott el szombaton a Közép –magyarországi Regionális Judo Szövetséghez tartozó Diósdi DSE szervezésében rendezett regionális rangsorversenyre.



A szép számú mezőnyt a diák A,-B,-C korosztályok alkották.(10-13 évesek) A Dél-dunántúli régiót, Zala Megyét, Nagykanizsát az NTE 1866 judo szakosztály csapata négy fiú és egy leány versenyzővel képviselete, nem kis sikerrel, hiszen mindannyian éremmel a nyakukban térhettek haza. Mind az öt induló a diák C-korosztályban indult, közülük négy sportoló aranyérmet, egy judoka pedig ezüstérmet szerzett.

Kovács Ákos 30 kilogrammban három győztes mérkőzéssel első helyezett, Szeghy Tamás 36 kilogrammban három ippongyőzelemmel első helyezett, Garai Emese leány 36 kilogrammban két ippongyőzelemmel első helyezett, Garai Nimród 45 kilogrammban egy győzelemmel, egy vereséggel második helyezett, Nagy Adrián Vajk + 55 kilogrammban két ippongyőzelemmel első helyezett lett.

Versenyen kívül a legtehetségesebb leányversenyzőnk a diák B-korosztályban is megmérettette magát. Barátságos mérkőzésre hívta ki a Vasas győztes sportolóját, akit kemény négy perces küzdelem után bírói döntéssel győzött le.

„Igazán büszkék lehettünk tanítványainkra, hiszen saját régiónkon kívül, rövid időn belül, már a második régióban sikerült ilyen gyönyörű eredményt elérniük. Reméljük ez a jó és sikeres szereplésük megmarad a május végi diákolimpiai versenyen is, később, ősszel, a magyar bajnokság küzdelmei során is” – értékelt Mester Józsefné edző.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)