Kedden kora délután egy férfi sodródott Baján a Dunában, akit a Mogyi-Bajai JC judósa mentett ki. Csikós László – a tavalyi csb-bronzérmes csapat tagja – magát nem kímélve beúszott a kilenc fokos vízbe, és kihúzta a bajba jutott személyt a partra. 



– Épp Budapestről jöttem haza kocsival egy továbbképzésről, és lementünk a kikötőbe édesapámhoz, aki ott dolgozik. Nővérem vette észre, hogy a farakodó magasságánál valakit sodor a víz. Először azt hittünk, hogy rosszul lát, de gyorsan kiderült, hogy sajnos nagyon is jól.

Ekkor kiabálni kezdtünk a hajósoknak, hogy dobják be a mentőkerekeiket, de nem volt értelme, mert legalább húsz-harminc méterre volt a fuldokló a hajóktól. Valaki értesítette a mentőket, rendőrséget és a tűzoltókat, de a legtöbben csak leblokkoltak a látványon és tanácstalanok voltak. A fiú közben le- és fölmerült a vízben. Az ÁTI-nál a kikötőben egymás mellett állt két hajó, amit épp rakodtak.



Felrohantam rá, és a bolgár kapitánytól próbáltam elkérni a mentőkereket. Nem értette mit akarok, de végül egy matróz odaadta. Sajnos a hajóktól is túl messze volt a srác, így nem volt mit tenni: levetkőztem kisgatyára, és a belső hajóról beugrottam a Dunába. Nagyon megijedtem, mert amikor már majdnem odaértem eltűnt a vízben, és azt hittem mindennek vége. De szerencsére újra felbukkant. Láttam rajta, hogy felpuffadt az arca és a bal szeme is megsérült.

Szemből érkeztem hozzá, és odanyújtottam a mentőkarikát. Ő belekapaszkodott én pedig a másik oldalról fogtam a segédeszközt. Közben folyamatosan beszéltem hozzá, hogy tartsam benne a lelket. Végül a betonfal végén a kőhányásnál tudtam kihúzni majdnem a Türrnél. Lejött egy munkás segíteni, hogy közösen felvigyük. A fiú azonban inkább le szeretett volna ülni, de nem engedtük. Levettük a vizes pólóját, és a bolgár kapitány adott rá egy szárazat. Hamarosan a tűzoltók is megérkeztek, és ők hoztak neki pokrócot is. Nemsokára a mentősök, és a vízirendőrök is a helyszínen voltak, és nekem így több dolgom már nem volt.



– Milyen volt Duna? Nem gondoltál arra, hogy neked is bajod eshet?
– Nem volt kellemes, főleg így lemártózás nélkül. Gyorsan kellett döntenem, és úgy mértem fel a helyzetet, hogy ha nem ugrok be a vízbe, akkor a srác meg fog halni. Ebben utána többen is megerősítettek. Szerencsére tegnap ugyanilyen jó idő volt, mint ma, így hamarosan megszáradtam a napon.

– Ha legközelebb hasonló szituációba kerülnél, hogyan cselekednél?
– Szituációfüggő, de valószínűleg ugyanígy tennék, ha nincs más lehetőség. Őrüljünk, hogy ilyen szerencsésen záródott ez a történet.  Sokat sportolok, így elég jó erőnlétem van ahhoz, hogy egy ilyen mentést kivitelezzek. Ez mellett dunai ember vagyok, ismerem a folyót. Nyáron sokat vagyok lent, és wakeboardozni is szoktam.

Nemcsak judós, országos versenybíró!

Csikós László nemcsak judós, a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség versenybírója, 2002-ben kezdett bíráskodni, 2013 óta országos versenybíró. Korántsem hétköznapi tettére alighanem a tatamin is felfigyelnek majd...


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Sugopart.hu
Antal Tibor írása)