Az elmúlt esztendő bizonyos szempontból kuriózum volt Nagykanizsa sportjában, hiszen a helyi sportélet még olimpikont is adott a nemzeti úszó válogatottnak, de nem szabad elfeledkeznünk más egyéni sportágakról sem, hiszen született szabadfogású felnőtt bajnoki cím, judo ob-második hely is, ráadásul a repülősporton belül világbajnoki elsőség mellé országos szintén még év sportolója elismerés is dukált.



Kezdjük a riói nyári olimpiai játékokkal, ahol a Dél-zalai Vízmű SE úszója Molnár Flóra női 50 méter gyorson léphetett rajtkőre. Néhány hónappal az ötkarikás játékok előtt az Egyesült Államokban járt edzőtáborozáson, s ugyan később betegség is nehezítette helyzetét, az utolsó lehetőség alkalmával biztosan úszta meg a kanizsai sportoló a kiküldetéshez szükséges szintidőt.

Flóra „szintidős” alkalmával július elejét írtunk, s akkor már bő egy hónapja birkózó szabadfogású felnőtt országos bajnoki cím tulajdonosa volt a KBSE birkózója, Egyed Balázs. Egyed a fővárosban az 57 kilogrammosok között lépett szőnyegre egy szintén olimpiai sportágon belüli megmérettetés alkalmával és súlycsoportjában négy győztes meccsre volt szüksége az aranyéremhez.

A tavaszi és nyári sikerek után jöhetett egy őszi felnőtt ob-második helyezés, azt a judósok kecskeméti országos seregszemléjén a Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa versenyzője, Mihovics Szabina szállította, aki a 33. női országos bajnokság keretében 63 kilogrammban szerzett ezüstérmet – pályafutása során nem először.

Ezúttal szinte szó szerint hazai vizekre evezve, Nagykanizsa hajómodellező Európa-bajnokságnak adott otthont a múlt nyáron, s azon belül a Canissa Modellező SE-s Lekszikov Zsolt kategóriájában második lett, Dencs Bence egy harmadik helyezést zsebelt be, míg Boti Ferenc később ob-harmadik hellyel gazdagodott a szezon során.

A víz után jöjjön a föld, hiszen a szeptemberben Ágfalván rendezett íjász HDH-IAA 3D világbajnokságon Horváth István (Kanizsa Íjász Egyesület) kategóriájában világbajnoki ezüstérmet szerzett, de Lubics Szilvia és Rudolf Tamás (mindketten Kanizsa Futóklub) immár szokásosnak tekinthető ultrafutó (nemzetközi) eredményeiről is érdemes megemlékeznünk.

S hogy a levegő se maradjon ki a sorból, a tétet pedig emeljük: Ferinc Vince (Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület) Dobó Mátéval az oldalán az ugyancsak szeptemberi, angliai ultrakönnyű repülős világbajnokságon állhatott a dobogó legfelső fokára (alsó képünkön a díjátadó ceremónia egyik pillanata) egy, a városban nagy hagyományokkal rendelkező sportág képviseletében.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Kanizsaujsag.hu)