Eseménydús, eredményes évet zártak a Bakony Judo Klub utánpótláskorú sportolói, akik összesen huszonhárom megmérettetésen vettek részt a 2016-os esztendőben. A versenyek közül kettő volt hazai, olyan, amelyet a pápai egyesület szervezett.




– Ebben a sorban a negyedik Bakony-kupa volt az első, a viadalból az évek során sikerült hagyományt teremteni. A rendezésben, mint eddig mindig, partner volt a város önkormányzata, amely térítésmentesen biztosította a sportcsarnokot. A versenyen több mint másfélszáz judoka lépett tatamira, és szerencsére mindenki kellemes érzésekkel távozott Pápáról – mondta Végh József, a Bakony Judo Klub elnöke, vezetőedzője. A második pápai megmérettetés a júniusi Nemzetközi Játékfesztivál Miniolimpiája keretében megrendezett judoverseny volt. A külföldi testvérvárosok csapatainak köszönhetően igencsak népes mezőny, mintegy kilencven fő gyűlt össze.

Bár a testvérvárosok részéről nem érkezett meghívás, a pápaiak így sem maradtak külföldi verseny nélkül.
– Szlovéniában junior korú versenyzőink léptek tatamira, és Pákozdi Bence hetedik, míg Németh Csongor negyedik helyen végzett. A szlovákiai Galántán megrendezett Slovak Openre 2016-ban klubrekordot döntve, egy tízfős csapattal tudtunk elutazni, és a második helytől az ötödikig szereztek eredményeket sportolóink.
Végh József kiemelte: a hazai versenyrendszerben tavaly tizenkilenc viadalon vettek részt, és szinte nem volt olyan szeglete az országnak, ahol sportolóik ne léptek volna tatamira.

– Az országos diákolimpiai döntőkön szerencsére csaknem minden korosztályban tudtunk sportolót versenyeztetni. A legemlékezetesebb finálé a tíz, tizenegy, tizenkét évesek versenye volt Cegléden, ahol tizenkét éves versenyzőinknek sikerült kihozni magukból a maximumot, hiszen Piriti Rebeka második, Szolga Gábor Zalán ötödik, míg Dékány Bálint és Bakos Olivér a hetedik helyen végzett. Rajtuk kívül más korosztályba tartozó sportolók is értek el szép diákolimpiai eredményeket, elég, ha csak Vörös Seron junior harmadik helyére, Sági Dániel ugyancsak junior harmadik helyére gondolok.

A fontos megmérettetések másik részét a korosztályos országos bajnokságok jelentik, a pápaiak természetesen itt sem vallottak szégyent.

– A junior országos bajnokságon Sági Dániel negyedik, míg Vörös Seron és Pákozdi Bence a hetedik helyen végzett. Szintén jól sikerült a tizenkét éves diák korosztály országos bajnoksága, Szolga Gábor Zalán harmadik, Piriti Rebeka ötödik lett. Ugyancsak sikeresen szerepelt Sági Dániel a junior B (tizennyolc évesek) országos bajnokságon, ahol a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ezt követően utánpótláskorúakkal vettünk részt a felnőtt II. osztályú országos bajnokságon, Németh Csongor és Pákozdi Bence óriási bravúrt végrehajtva a súlycsoportjuk ötödik helyén végzett.

Az elnök-vezetőedző külön megemlítette Tóth Má tét, aki a diák C (tíz évesek) korosztályos országos bajnokságon a reggeli mérlege-lésen átcsúszott a magasabb súlycsoportba, mégis hetedik lett a tizennyolc fős mezőnyben.

– A felnőtt III. osztályú országos bajnokságon Vörös Seron kiköszörülte a másodosztályú csorbát, ahol nem sikerült a tőle megszokott eredményt elérni, itt viszont a döntőig menetelt, és végül ezüstérmet vehetett át az eredményhirdetéskor. Természetesen a felsorolt sportolókon kívül még több versenyzőnk is próbálgatta tudását a kisebb jelentőségű, zömében regionális szintű versenyeken. Ők a jövőt jelentik, hiszen a Bakony Judo Klub jelenlegi versenyzői csoportjából többen is érettségi, felvételi előtt állnak, akik az ország különböző városaiban fognak tovább tanulni, és már nem biztos, hogy a judo jelenti majd számukra a legfontosabbat az életükben.
Végh József kiemelte a felkészítő edzők – Balikó András, Dékány Attila és Kovács Gábor – munkáját is. Az elnök megemlítette még a remekül sikerült nyári edzőtáborukat, valamint két övvizsgájukat, amelyek közül a decemberin összesen harmincnégyen szereztek magasabb fokozatot.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Veol.hu
Horváth Gábor írása)