A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK-ban versenyző megyeszékhelyi Balogh Hanna aranyérmet nyert a hét végén Nagybányán megrendezett U12–U13-as korosztályú országos bajnokság döntőjében. Mellette még Baricz Örs állhatott fel a dobogóra.





A nagybányai verseny első napján, szombaton az U13-as korosztályú judósok léptek tatamira, a céhes városbeli csapatból pedig Baricz Örs a 34 kilogrammosok között ezüstérmes lett, míg Szász Gergő – szintén ebben a súlycsoportban – a hetedik helyen végzett. Vasárnap az U12-eseken volt a sor, s Balog Hanna a 44 kilogrammos súlycsoportban nem talált legyőzőre. A második versenynapon a bajnoki cím mellett a kézdivásárhelyiek Borbáth Borbála (57 kg), Deák Roland (50 kg) és Kovács Karsaly (55 kg) révén három ötödik helyezést is bezsebeltek.

„A sok ötödik helyből összejöhetett volna legalább egy bronzérem, hiszen szoros meccsen veszítettek tanítványaim. Ezek mellett nagyon örvendek Balogh Hanna arany- és Baricz Örs ezüstérmének, és nyugodtan kijelenthetem, hogy jó eredménnyel zártuk a nagybányai döntőt” – nyilatkozta érdeklődésünkre Veres László edző.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: 3szek.ro)