Aki egyszer beleszeret a cselgáncsba, annak örökre az élete részévé válik – ezt a tézist támasztja alá Pósán Edina története. A debreceni hölgy fiatalon ismerkedett meg a sportággal, a tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy tizenöt évesen felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, illetve az Európai Olimpiai Reménységek Versenyén bronzéremmel gazdagodott.




Ezt követően komoly döntést kellett meghoznia, s a sportkarrierjét feláldozta a családért, egy kisfia és egy kislánya született. A családalapítás miatt 2005-től 2012-ig felhagyott a judóval, ám éppen a gyermekei miatt újra a tatamin találta magát. A lurkók több sportágat is kipróbáltak, majd a cselgáncsnál kötöttek ki. S ha már vinni kellett őket edzésre, akkor anyuka is judogit öltött. (Sőt, Edina férje, Pósán Balázs is cselgáncsozik, így a teljes család a dzsúdó bűvöletében él.)


Szépen csillogó érmek

„A 2014-es idényben indultam újra versenyeken, az országos bajnokság mellett megnyertem a világbajnokságot, illetve második lettem az Európa-bajnokságon, természetesen a veteránok mezőnyében. A sikeres visszatérés után egyértelmű volt, hogy folytatom, tavaly a balatonfüredi kontinensviadalon egyéniben aranyérmesként végeztem, csapatban harmadik helyezést értem el. Sajnos a csapatverseny során megsérült a lábujjam, ami miatt nem indulhattam a világbajnokságon. Az operációt követően öthónapos kényszerpihenőt kellett tartanom, így 2016 elején kezdhettem el újra edzeni, Nagy István, Raus Tamás és Balogh Csaba edzők irányításával” – idézte fel a múltat a 39 esztendős judoka.




„A horvátországi Porec-ben rendezték az idei kontinenstornát, ahol egészen az elődöntőig meneteltem, ahol egy nálam fiatalabb angol lány volt az ellenfelem, aki 2012-ben Londonban olimpikon volt. Sajnos nem tudtam legyőzni, így maradt a bronzérem. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült nyernem, de be kell látnom, a korcsoportban én vagyok a legidősebb, s ez kihat a versenyre.”


Világbajnokság Miamiban

Pósán Edina a nyári erőpróbát követően újabb célokért küzd, nevezetesen szeretne tatamira állni a november 20-án kezdődő veterán világbajnokságon.

„Nem könnyű előteremteni a részvételhez, illetve az utazáshoz szükséges anyagi hátteret, mivel Miamiban lesz a világbajnokság, de nagyon szeretném megmérettetni magam. Célom a győzelem kiharcolása, de már egy dobogós helyezéssel is elégedett lennék” – fogalmazott Edina, aki méltó példát mutat a fiataloknak, hiszen a debreceni Tóth Árpád Gimnázium testnevelő tanára.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Haon
Boros Norbert írása
Fotó: EJU)



Támogatóink

Magyar Judomesterek Clubja

Vezetőedző:
Flóri Miklós

Honlap:
www.masterjudohungary.hu




Email:
hungarianmastersjudoclub
@gmail.com


Edzőterem címe:
KSI SE judoterem
Budapest, XIV. Istvánmezei út 1–3.