jibanner ksi3

A judo szakosztály, mint a Központi Sportiskola nehézatlétikai szakosztályának része 1978. őszén alakult meg a birkózó és a súlyemelő sportágakkal együtt. A három sportági szakszövetség külön-külön, önállóan szerette volna létrehozni saját sportági szakosztályát a KSI keretein belül, de a különböző hatályos szabályzók ezt akkor nem tették lehetővé.




A megalakulást engedélyező és támogató főhatóság egy szervezeti keretbe foglalta a három sportágat. Azonos „gyerekanyaggal”, mint nehézatlétikai szakosztály kapott indulási lehetőséget a három különálló kezdeményezés, Farkas Tibor (birkózás), Hetényi Antal Gábor (judo) és Leitner József (súlyemelés) testnevelő-edzők vezetésével.

Az elképzelés indoklása korszerűnek, újszerűnek és előremutatónak tűnt az induláskor. Az elgondolás feltételezte, hogy a tanulókat az általános és sokoldalú fizikai és mentális felkészítés után – az edzők – afelé a sportág felé irányítsák, ahová képességei a legmegfelelőbbek.




A tervezet egy aránylag hosszú, négy-öt éves közös képzés után tartotta csak megvalósíthatónak a sportági specializálódást. Ez a harmadik évfolyamban a 14-15 éves tanulóknál lett volna csak esedékes.

1978. októberében a meghirdetett felvételin harmincegy tanuló vált alkalmassá az új elképzelések szerinti foglalkozások megkezdésére. Sportolóink képzése a testnevelés játékai, és a különböző kiegészítő sportágak (például: atlétika, torna, úszás, síelés) mozgásos anyagaival történt. A speciális nehézatlétikai sportági alapismeretek mozgásanyaga mintegy 10 százalékban szerepeltek csak a képzési tervekben. Az első nyári közös edzőtáborban (1979, Zalaegerszeg) kezdtek valójában megismerkedni tanulóik az adott sportágak szakanyagaival.




1979-ben meghirdetett közös felvételin már ötvenegy tanuló jelentkezett szakosztályhoz, és velük is azonos elvek szerint kezdték el a foglalkozásokat, mint az idősebb társaikkal az előző évben. 1980. tavaszán a meghirdetett KSI általános felvételijén már száz tanuló jelentkezett a nehézatlétikai szakosztályba. A megnövekedett sportolói létszám megkívánta az edzők számának emelését és az edzéshelyszínek számának növelését is.

Sajnos az intézmény nem tudta támogatni a jogosnak elismert igényeinket, így egy-egy sportági edző már három – különböző előmenetelű – csoporttal is dolgozott. A két legfiatalabb évfolyam edzéseit – hely és időhiány miatt – így egy helyen, és egy időben tudták csak megtartani. Ennek a ténynek is köszönhették, hogy mind a két csoport előmeneteli sebessége lelassult.




Ez az áldatlan helyzet, a következő két év (1981-1982) folyamán csak tovább romlott. A tanulói létszám növekedésével egyenes arányban romlott a nevelés-oktatás színvonala. Ez a tény is elősegítette azt a változást, hogy a két sportági alapító – Leitner József (súlyemelés) és Farkas Tibor (birkózás) – elfogadta a szövetségük szakfelügyelői állását. A frissen felvett kollégák pedig nem rendelkeztek olyan magas szintű szakmai és nevelői tudással, hogy mindenben helyettesíteni tudják az elődöket. Az időközben elvégzett szerkezeti változások (a szakosztály szétvált, küzdő és súlyemelő csoportra), és a jelzett edzőcserék következtében a tanulói létszámuk is rohamosan csökkent.




A vázolt körülmények azt eredményezték, hogy 1983. végére, de facto csak a judo szakosztályi rész felelt meg a sportiskolai követelményeknek, amit az Intézmény de jure is elismert. A birkózó és súlyemelő csoportok szüneteltetése mellett döntött a KSI vezetése, a szakszövetségekkel egyeztetve, és csak a judo évfolyamok üzemeltek.

A judo szakosztály munkájában szorgos építkezés kezdődött a következő években. A fiatalabb korcsoportok edzéseit 1983-tól Szabó Lajos irányította, serdülő korosztályig. Az ifi és juniorversenyzők edzéseit a szakágvezető, Hetényi Antal Gábor vezette. Az egyszakos képzés eredményessége hamar megmutatkozott.

A következő években már a korosztályos magyar bajnokságokon érmeket szereztek versenyzőik, és egy-egy tehetséges versenyző meghívást is kapott korosztálya válogatottjába. A teljes sportiskolai felmenőrendszerű struktúra (8 évjárat) kialakításához még egy edző kolléga – Faraga György – felvételére volt szükség.




A szakosztály életében érezhető zavart okozott, amikor az első, legidősebb csoportot, akik betöltötték a tizennyolcadik életévüket szárnyra kellet bocsájtani (1986). A következő korosztályok nevelésében hiányzott a partner és az ösztökélő példakép. Az elkövetkező évek szakmai feladatai nem változtak. A különböző iskolai toborzások mellett az év közben jelentkező tanulóiknak, tanfolyamos csoportokból való beiskolázását szervezték. Az idősebb versenyzőikkel pedig heti egyszer – időnként kétszer is –, eredményes szakosztályok versenyzőivel, közös edzéseket tartottak.




Az évtized végére a KSI-ben is érezhető változások történtek. Sok szakosztályuk megszűnt (főhatósági döntés) és egy-egy új sportág is megkezdte működését a sportiskolánál. Szervezeti egységként megalakult a Csanádi Árpád KSI (általános iskola, gimnázium, kollégium, sportiskola). Szakosztályukhoz átkerült a BHSE zuglói csoportja, Tirala Tibor és Paulik Péter irányításával. Változás volt az is, hogy a KSI vezetése hozzájárult a lányversenyzők toborzásához, és versenyeztetésükhöz a judóban. 

A 90-es évek elején versenyzőik már meghatározó szerepet játszottak a hazai utánpótlás eredmények megszerzésének területén. Kezdetben, évi öt-hat, majd az évtized közepétől, nyolc-tíz magyar bajnoka is lett a szakosztálynak.

A nemzetközi eredmények is csordogálni kezdtek. Kezdetben csak helyezéseket értek el a nagyobb regionális tornákon: Koltai Andrea IBV ötödik 1991-ben, Bérczi Róbert, Szabó Tivadar, Klcsó Gábor, Lénárd Krisztina, Dallos Konrád, Nyíri Ferenc EORV-érmesek lettek. Az évtized közepére már a junior Európa-bajnokságon is nagyon értékes ötödik helyezést ért el versenyzőjük, Csehi István.




Az edzői kör is egy jövőt meghatározó átalakuláson ment keresztül a 90-es években. 1993-ban megkezdte edzői pályafutását Pánczél Gábor, az első szakosztálynál pallérozódott versenyző. Majd 1994-ben Szabó Lajos helyére Szombat Attilát vették fel a legkisebbek oktatására. A Csanádiban oktatói végzettséget szerző – a szakosztálynál tanult – Preiszler Gábor 1998-tól, Horváth István Dávid 2002-től tagja a KSI edzői stábjának.




1995-ben Csehi István révén tehát megindultak a KSI-s nemzetközi eredmények, az elmúlt húsz évben pedig jelentős mértéket öltöttek.


A KSI SE judósainak eredményei világversenyekről

Baczkó Bernadett: felnőtt Eb-3. (2005, 2009 csapat), junior Eb-2. (2005), felnőtt Eb-5. (2006), U23 Eb-3. (2005, 2006), főiskolai és egyetemi vb-2. (2006), felnőtt vb-3. (2007), U23 Eb-1. (2007, 2008), olimpiai 7. (2008)
Csehi István: junior Eb-5. (1995)
Deli László: rendőr Eb-5. (2003)
Dobai Hajnalka: katonai vb-7. (2000)
Fehér Zsófia: katonai vb-7. (2001)
Fekete Zsuzsanna: junior vb-7. (1998)
Joó Abigél: ifjúsági Eb-3. (2006), junior Eb-3. (2007), U23 Eb-3. (2007), junior Eb-1. (2008, 2009), junior vb-3. (2008, 2009), felnőtt Eb-3. (2009, csapat), U23 Eb-1. (2009, 2010, 2011, 2012), felnőtt Eb-1. (2010, 2012), felnőtt Eb-3. (2013), felnőtt Eb-5. (2011), felnőtt vb-7. (2011), olimpiai 5. (2012), Universiade-1. (2013), felnőtt Eb-3. (2014), felnőtt Eb-7. (2015)
Joó István: ifjúsági Eb-3. (2003)
Köpöczi Anna: junior Eb-5. (2001), Katonai vb-3. (2003), Katonai vb-5. (2002)
Krizsán Szabolcs: junior vb-5. (2008), junior Eb-7. (2008)
Majnek László: főiskolai és egyetemi vb-7. (2002), főiskolai és egyetemi vb-5. (2004, egyéni), főiskolai és egyetemi vb-2. (2004, csapat)
Maros Barbara: ifjúsági Eb-1. (2006, 2007), junior Eb-7. (2006), EYOF-1. (2007), junior Eb-3. (2007), junior Eb-5. (2008, 2010), junior vb-3. (2008), junior Eb-2. (2009), felnőtt Eb-3. (2009, csapat), felnőtt Eb-7. (2013), U23 Eb-3. (2009), U23 Eb-5. (2012), junior vb-5. (2009)
Mihalovits Kincső: ifjúsági vb-2. (2013) , ifjúsági Eb-5. (2013)
Nagy Patrícia: katonai vb-5. (2002)
Szabó Gábor: junior Eb-7. (2001, 2003)
Szemán Gergely: ifjúsági Eb-3. (2003)
Szilágyi László: EYOF-1. (1997), junior Eb és vb-5. (1998), junior Eb-1. (1999), junior Eb és vb-3. (2000), Universiade-3. (2001), felnőtt Eb-4. (2001, csapat), felnőtt Eb-5. (2002)
Tóth Fanni: ifjúsági vb-2. (2015), ifjúsági Eb-3. (2015)
Tóth Krisztián: ifjúsági vb-2. (2009), ifjúsági Eb-3. (2010), ifjúsági Olimpia-3. (2010), junior vb-3. (2010), junior Eb-5. (2010), junior Eb-3. (2011), junior vb-5. (2011), U23 Eb-1. (2011), U23 Eb-3. (2012), felnőtt vb-5. (2013), junior vb-7. (2013), junior vb-1. (2014), felnőtt vb-2. (2014), felnőtt Eb-3. (2014), U23 Eb-5. (2014), felnőtt Eb-5. (2015), felnőtt vb-7. (2015)


Az egyesület aktuális első számú versenyzői, a riói olimpiára készülő Tóth Krisztián és Joó Abigél. Mindkét judós jelenlegi helyezése alapján biztos indulónak számít a dél-amerikai ötkarikás játékokon. Azonban az utánpótlás is javában bontogatja szárnyait, a 2013-as ifjúsági világbajnoki ezüstérmes Mihalovits Kincső, és a tavalyi esztendőben ifjúsági vb-ezüstérmet és ifjúsági Eb-bronzérmet szerző Tóth Fanni teljesítménye önmagáért beszél.





 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016)

Támogatóink

KSI SE

Szakosztályvezető:
Horváth István Dávid

Honlap:
www.ksijudo.hu
www.ksi.hu





Edzőterem címe:
Budapest XIV., Istvánmezei út 3-5.
(a volt Jégszínház első emeletén)