2017. július 14.

Szabó Csaba bekerült vb-csapatba!

A 60 kilogrammos súlycsoportban egyedül a Kecskeméti Judo Club versenyzője, Szabó Csaba képviselheti a magyar színeket az augusztus 28-án kezdődő SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON.




Az Eb-sikerek után a vb-n is bizonyíthat a kecskeméti judós (balról)


A kínai Grand Prix utáni mátraházai edzőtáborban egyhangú edzőbizottsági döntés született a 2017-es világbajnokságon induló válogatottról. Ez azt jelenti, hogy Kecskemét városnak ismét lesz felnőtt válogatott versenyzője a világbajnokságon. Augusztus 28-án Budapesten, a Papp László Sportarénában tatamira lép az U23-as Eb-ezüstérmes kecskeméti judós a legnagyobbak között.

„A Hohhotban megrendezett GP ismét előrelépés a KJC judosának pályafutásában, aki ötvenegyedik helyre lépett a világranglistán, ami szakmailag egy lélektani határ. Ez a helyezés már az elit kategória széle, ahonnan sokkal nehezebb előretörni. Innen kezd igazán sűrű lenni a mezőny. Csaba szép lassan felkapaszkodott, reméljük be is tör az ötvenbe!" – áll a klub közleményében.



Cseh Márk Mátraházán készül a hátralévő paksi és prágai válogatókra, amelyek a junior Európa-bajnokság jegyében zajlanak. Cigány Zsombor remekelt az ICG-n, a fiatal kecskeméti judós  két győzelemmel állhatott a dobogó tetejére Kaunasban, a Nemzetközi Gyermek Játékokon.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Fotó: EJU)


Kecskeméti Judo Club

Vezetőedző:
Nagysolymosi Sándor

Edzők:
Nagysolymosi Tibor
Marosszéky Gábor
Barcsik László
Bodor Antal
Horváth Zoltán
Kiss Endre
Horváth László
Kelle László

Honlap:
www.kjc.hu




Email:
sojkajudo@gmail.com

Edzőterem címe:
Bóbis Gyula Edzőcsarnok
Kecskemét, Csabay Géza körút 1/a.


Következik!

A KJC támogatója