2017. június 27.

Veterán Eb-aranyérem a legláthatóbb helyen

Harminckét ország csaknem nyolcszáz örökifjú judósának részvételével zajlott le a veterán Európa-bajnokság Zágrábban. A horvátországi viadalon a Kecskeméti Judo Club színeiben Orosz Sándor az M5-ös (50–54 év) korosztályban, 81 kilós súlycsoportban aranyérmet nyert.




– Hová helyezi a polcon az Eb-aranyérmet?
– A legláthatóbb helyre. Ez az eddigi legjobb eredményem a judós pályafutásom során – mondta Orosz Sándor.

– Pedig biztosan nem ma kezdte.
– Tízévesen a Kecskeméti SC-ben. Kiemelkedő eredményt azonban soha nem sikerült elérnem a felnőttek között. Ötödik többször voltam az országos bajnokságokon, de ennél feljebb nem tudtam lépni. Úgy szoktam mondani, hogy a töltelék szerepet játszottam az akkori csapatban, mint edzőpartner. De büszkén gondolok rá, hogy hajdanán segíthettem a felkészülését például Kincses Tibornak, Tóth Lászlónak, Zsoldos Zsoltnak.

– Most azonban feljebb ­lépett, hiszen két éve kilencedik, tavaly pedig hetedik volt a kontinensviadalon.
– Korcsoportot váltottam és ez most jól jött ki. De senki ne gondolja, hogy ez egy könnyű megmérettetés. Mióta felkarolta az Európai Judo Szövetség nagyon komoly versenynek számít. Most huszonketten indultunk a korcsoportomban, az első körben erőnyerő voltam, majd az egyenes ágon meneteltem, a végső győzelemig négyszer kellett nyernem.

– Mennyit kell készülni?
– Ha nem turistaként utazik az ember, akkor nagyon sokat. Szinte minden délelőtt ott voltam a KJC edzésein, vasárnaponként pedig Nagysolymosi Sándor tanyáján, a Solykakörben gyakoroltam. A veterán Eb-re semmi értelme felkészületlenül érkezni. Egyrészt a sérülésveszély miatt, másrészt, minek csak azért költeni a megtakarított pénzünket, hogy menjünk egy kört, aztán jöhessünk haza.

– A legközelebbi úti cél?
– Még nem tudom. Mivel a veterán Eb szinte teljesen önköltséges, ezért mindig csak közeli helyekre tudunk utazni, ilyen volt most Zágráb is.

Sárkány László ezüstérmes
A zágrábi kontinensviadalra négyen indultak volna a Kecskeméti JC versenyzői közül. Nyúl Norbertet azonban műteni kellett a verseny előtt, míg Nedelkovics Dávidnak megszületett a harmadik gyermeke, így ők otthon maradtak. Orosz Sándor mellett viszont ott volt Sárkány László (M4, 66 kg), aki ezüstérmet szerzett. Sárkány két olasz ellenfelet legyőzve jutott döntőbe, ahol lengyel vetélytársa egy sidóval volt jobb nála.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Baon.hu
Borbély Károly írása
Fotó: EJU, Konstadin Andonov)



Kecskeméti Judo Club

Vezetőedző:
Nagysolymosi Sándor

Edzők:
Nagysolymosi Tibor
Marosszéky Gábor
Barcsik László
Bodor Antal
Horváth Zoltán
Kiss Endre
Horváth László
Kelle László

Honlap:
www.kjc.hu




Email:
sojkajudo@gmail.com

Edzőterem címe:
Bóbis Gyula Edzőcsarnok
Kecskemét, Csabay Géza körút 1/a.


Következik!

A KJC támogatója