„Balog Veronika ezüstje szépen csillog, hiszen az egyetlen KJC-KESI érem az ifjúsági országos bajnokságról. Igaz, lett még két ötödik helyezett kecskeméti is, Mucsi Maja és Lipótzy Eszter személyében, de összességében nem lehetünk elégedettek a csapat teljesítményével, hiszen a fiúk szarvashibákat követtek el.




Madár Árontól, Tóth Rolandtól sokkal többet vártunk. Cigány Zsombor elfogadható teljesítményt nyújtott, nála magyarázható, hogy túl fiatal még a mezőnyben. Bodor Adél hosszú kihagyás után debütált, szőnyegbiztonságán sajnos látható volt a speciális munka hiánya. A csapat mellett szól, hogy első évesként, ebben a korosztályban két évvel idősebbekkel is összekerülhetnek. Bízzunk a jövőben! A bajnokságot a világversenyeket idéző show-elemekkel is fényezték a rendezők, így este tízig nyújtották, ami elég szerencsétlennek mondható ebben a korosztályban” – értékeltek a kecskemétiek.


Szabó Csaba a párizsi Grand Slam-szereplésével nagyot lépett előre a világranglistán. A nemrég 196. helyen szereplő kecskeméti judós a 92. pozícióba lépett elő. Következő állomás Düsseldorf, ami remélhetőleg szintén az előrelépést fogja jelenteni számára.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: KJC)



Támogatóink

Kecskeméti Judo Club

Elnök, vezetőedző:
Nagysolymosi Sándor

Edzők:
Nagysolymosi Tibor
Cseh Márk
Kelle László
Szabó Zsolt Zoltán

Honlap:
www.kjc.hu

Telefon:
06 (30) 958-0531

Email:
sojkajudo@gmail.com

Edzőterem címe:
Bóbis Gyula Edzőcsarnok
Kecskemét, Csabay Géza körút 1/a.