Több mint három évtizede már: 1984. augusztus 25-én Varsóban történt: a kecskeméti Nagysolymosi Sándor aranyérmet szerzett a szocialista országok részvételével megrendezett ellenolimpián, a Barátság versenyen. Ezt a nagy sikert elevenítjük fel A magyar judo aranykönyvéből.
A bolgár Ilijan Nedkovot és a kecskeméti Nagysolymosi Sándort szólítják tatamira. Nedkov olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, Nagysolymosi világbajnoki ötödik helyezett, Eb-ezüstérmes. Egészen jó kis olimpiai negyeddöntő lenne. Csakhogy a felek Varsóban, egy katonai támaszponton megrendezett versenyen csapnak össze.
Az „ellenolimpián”…
A judo az 1964-es tokiói olimpián szerepelt először a programban, még magyar induló nélkül. Mexikóban, 1968-ban nem rendeztek judótornát, 1972-ben, Münchenben viszont újra ott lehettek a sportág legjobbjai, köztük öt magyar versenyző: Szabó Ferenc, Hetényi Antal, Ipacs László, Varga Imre és Petrovszki Mihály. Az ötödik helyen záró Hetényi Antal meg is szerezte a magyar judo első olimpiai pontjait. Az 1976-is montreali játékokról, Tuncsik József remek szerepléséről már olvashattak.
Következett a moszkvai csonka olimpia, amelyet a Szovjetunió 1979-es afganisztáni offenzívája miatt a nyugati világ bojkottált, a nyári játékoktól hatvanöt ország sportolói maradtak távol, többek között a legnagyobb judohatalom, Japán sem szerepelt a szovjet fővárosban.
Kisebb csodák sorozata
A magyar csapat jó teljesítményt nyújtott Moszkvában, a 60 kilogrammos Kincses Tibor és a nehézsúlyú Ozsvár András révén megszerezte a mieink második és harmadik olimpiai bronzérmét, a 95 kilogrammos Szepesi István pedig éppen csak lemaradt a dobogóról, ötödik lett. Egyikük sem mutathatta meg erejét a teljes mezőnyben, de ez a generáció még így is jobban járt, mint a következő.
1984-ben ugyanis Los Angeles helyett Varsóban szólították tatamira legjobbjainkat. Az amerikaiak olimpiai bojkottját „viszonzó” keleti blokk 1984-ben az úgynevezett Barátság-versenyekkel helyettesítette a nyári játékokat, Magyarországon például a birkózók, a vívók és a műugrók vetélkedtek. A judosokat Lengyelországba küldték…
Szóval Nedkov és Nagysolymosi a tatamin. Előbbi huszonhat, utóbbi huszonhét éves. Nedkov kiemelt támogatást kap a bolgár sportvezetőségtől, Nagysolymosi csak kisebb csodák sorozatának köszönheti, hogy itt van…
Az 1983-as párizsi csapat Európa-bajnokságot követően ugyanis kirakták a válogatott keretből.
„Jól sikerült az Eb, megnyertük a B-csoportot, nem is ezzel volt a baj. A bankett előtt kezdődtek a gondok, a szovjet Szokolovval együtt egy kicsit korábban értünk a feldíszített terembe, s mire megérkeztek a többiek, mit mondjak, megdézsmáltuk a kirakott borokat. Éreztem, hogy egy kicsit messzire rúgtuk a pöttyöst, de arra nem gondoltam, hogy ilyen nagy felfordulás lesz belőle. A vezetők nagyon megharagudtak rám, hogy a szocialista erkölcsnek nem megfelelően viselkedtem, úgyhogy kiraktak a csapatból. A nagyobb baj az volt, hogy emiatt Kecskeméten is megszűnt a sportállásom. Már gyerekem volt, el kellett tartanom a családom, elmentem dolgozni éjszakai portásként. Elég jól kerestem, edzésre keveset jártam, inkább kondizgattam a tanyánkon. Néhány hét után leültem az apámmal, és elpanaszoltam neki, mennyire hiányzik a judo. Egyszer csak elém állt, hogy amíg én sportolok, addig eltartaná a családomat, elhordana a versenyekre, edzésekre, csak folytassam. Így is lett. Szilvesztereste még elmentem dolgozni, de a főnöktől kikértem az utolsó fizetésem, mert éjfélkor már indultam a tíz kilométeres dombfutáson. Így kezdtem újra a munkát.”
Egyik nap hallottuk a rádióban Buda Istvánt
A visszatérés persze nem ment egyik pillanatról a másikra, „Solyka” megküzdött a fogyasztással, tíz kilót adott le a versenysúlyának visszaszerzéséért, aztán a kapitánnyal, Moravetz Ferenccel is tisztáznia kellett a céljait.
„Szóltam neki, hogy újra megpróbálom. Azt mondta, majd kíváncsi lesz. Jól van, mondom, meglátja majd az eredményeken. Egy miskolci rangsorversenyen indultam újra, nem túl jó formában harmadik lettem. Nem láttam, de éreztem, hogy legyintenek rám, ennyi volt, ez is elúszott az éjszakában. Aztán jött a Hungária-kupa, már ütőképes voltam, nyertem, aztán áprilisban a holland versenyen is aranyérmes lettem. Moravetz meghívott a tatai edzőtáborba, aztán kihirdette az olimpiai keretet, benne az én nevemmel. Sokáig ott voltunk a táborban, aztán egyik nap hallottuk a rádióban Buda Istvánt…”
Az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori elnöke ismertette a magyar álláspontot:
„A szocialista országok olimpiai bizottságai síkra szálltak azért, hogy az olimpián maradéktalanul érvényesüljön a népek közötti béke és barátság eszméje, és szűnjön meg a szocialista államok elleni uszító propaganda-hadjárat... Sajnálattal kellett megállapítani, hogy a szocialista országok jó szándékú felhívásai nem találtak kellő megértésre. Az Egyesült Államokban tevékenykedő bizonyos szélsőséges politikai körök a versenyek előkészületeit továbbra is a Szovjetunió és a szocialista országok elleni propaganda céljaira használják fel. A Magyar Olimpiai Bizottság osztja a Szovjetunió és más szocialista országok olimpiai bizottságainak aggodalmait, és szolidaritást vállal a döntésükkel. Megállapítja, hogy változatlanul nem szavatolják megfelelően valamennyi ország sportolóinak biztonságát és a versenyek zavartalan megtartását.”
A sportolók közül ki-ki vérmérséklete szerint reagált a döntésre. Akadt, akiből kirobbant a düh, tört-zúzott, akadt, aki hangosan – és kitartóan – káromkodott, de olyan is, aki könnyes szemmel nézett maga elé.
Nagysolymosi Sándor csendesen összecsomagolt s hazautazott.
„A judósok közül csak Moravetzcel tartottam a kapcsolatot. Ő keresett meg vele, hogy a lengyelek rendeznek egy versenyt az olimpia helyett, menjek már el, megkapunk mindent, mintha az olimpián járnánk…”
Több mint négy perc a víz alatt
Nedkov kitűnő földharcos, de ezúttal nem tudja ezt megmutatni. A magyar judós gyors egymásutánban háromszor adja el neki különös, lábfelkapásos technikáját. Nagysolymosi amolyan rakkolós, verekedős judós, ragyogó kondícióval. Állásban négy-öt életveszélyes technikája van, a comb-, a váll-, a kis belső és nagy belső horogdobás lábfelszedéssel kombinálva (ezeket csak kecskeméti technikának hívja) vagy a fejenátdobás. De van egy saját technikája is, a vetődéses dobás, amelyet egy vásári ringlispíl működését megfigyelve fejlesztett ki: ahogyan az ovális pályán forgó ülőke a kanyarokban felgyorsulva kicsapódik, úgy gyorsította fel és hajította el gyanútlan ellenfeleit is.
„Az olimpia jelentett mindent, már gyerekkoromban csak az lebegett a szemem előtt. Emlékszem, a montreali olimpiát az érettségi után a nyári szünetben izgultuk végig. Minden reggel edzésre mentem, aztán egész nap a strandon voltunk, éjszakánként pedig végignéztük a közvetítéseket. Teljesen kilúgozódott a szervezetem. Az olimpia után az egyik edzésről átmentem az uszodába. Mindenhol versenyezni akartam, s mivel láttam egy filmben, hogy a gyöngyhalászok nyolc percig is lent bírnak maradni a víz alatt, állandóan meg akartam dönteni a csúcsomat. Négy perc tíz másodpercet is bírtam! Hetvenöt métereket úsztam a víz alatt, de akkor nagyon le voltam gyengülve, mert negyvenötnél elakadtam. Tulajdonképpen belefulladtam a medencébe. A barátom látta, hogy nem jövök visszafelé, aztán az úszómesterrel vonszoltak a partra. Újraélesztettek, kórházba kerültem, s amikor kiengedtek, a Mátrába kellett mennem, hogy össze tudjam szedni magam, alig maradt szabad légzőfelület a tüdőmön. Nem volt túlvilági élményem, de az életem teljesen megváltozott, az egyensúlyi állapotomból azóta nagyon nehezen tudnak kizökkenteni…”
A bolgár Nedkov sem tudja. A moszkvai olimpia dobogósa nem bírja a hajrát, teljesen elkészül az erejével, Nagysolymosi jut be az elődöntőbe.
Folytatás: Magyar diadal az ellenolimpián (2. rész)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Forrás:
Gombkötő Roland:
A magyar judo aranykönyve)
