Repülő rajtot vett a VEJSE

Alig kezdődött el 2012, máris komoly nemzetközi versenyeken mérettették meg magukat a veszprémi judósok. Tavaly a veszprémiek hetvennégy versenyzője ötvenhat viadalon vett részt, ezeken összesen százhuszonhárom arany-, hatvannégy ezüst- és nyolcvanhat bronzérmet szereztek. Már megvannak az első idei érmek is…


„Míg a kezdő judósok január 14-én övvizsgáztak (huszonnyolc fő tett le sikeres övvizsgát), addig a többiek külföldön harcoltak az érmekért – számolt be a Judoinfo olvasóinak Horváth László, a veszprémiek vezetője.

– Ugyanezen a napon a veszprémi judokák – immár hagyományosan – a szlovéniai Lendván vettek részt meghívásos versenyen. A sportolókat Takács Attila edző kísérte el, a kilenc fős csapat derekasan helytállt az erős mezőnyben.

Az első aranyérmet Takács Boglárka szerezte, testvérének, Regőnek most nem sikerült mérkőzést nyernie. Csuta Krisztián imponáló teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt, a döntő kemény, látványos küzdelmet hozott, de Krisztián ezt a feladatot is megoldotta. Ugyanebben a súlycsoportban Répási Áron is remekül szerepelt, egyetlen vereségét Krisztián döntőbeli ellenfelétől szenvedte el, majd a vigaszágon a harmadik helyig menetelt.

Kékesi Szabolcs népes (tizenhat fős) mezőnyben ért el szép eredményt, a kezdeti lendületet egy vereség törte meg, majd a vigaszágon három meccset nyerve jutott el dobogó harmadik fokáig. Érdekesség, hogy ebben a súlycsoportban mind a három magyar induló a dobogón végzett. Hajdú Balázsnak ezúttal nem sikerült túllépnie első ellenfelén, nagy iramú mérkőzésen kis különbséggel kapott ki.

Ender Tamás éppen lemaradt a dobogóról, két – pillanatnyi figyelmetlenség miatti – veresége mellett egy látványos ippon győzelmet aratott. Kékesi Péter és John Dávid egy súlycsoportban indultak, de amíg Péternek nem sikerült tovább lépnie az első körből, Dávid a vigaszágon nagyot harcolva küzdött fel magát a dobogóra, harmadik lett.
 




Eindhovenben a Matsurs Dutch Open Espoir nemzetközi meghívásos versenyen szerepeltek a Veszprém Judo SE versenyzői. Ezen a hétvégén Horváth Dorottya, Horváth László Levente és Windischmann Bence mellett Dóczy Kálmán (Koroncó-Tutti), Boros Bence (Nagyatádi JC) és Rudinszky Ádám (Eger) is a veszprémi klubot erősítette.

Remek és gyönyörű helyszín, tizenkét tatami és telt ház az Arénában, ahol a versenyről szóló tájékoztató nyomtatvány alapján kilenc ország 1642 versenyzője nevezett a kétnapos tornára (külön kiemelték a következő országokat: Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Lengyelország, Dél-Afrika, Indonézia és nem utolsó sorban Magyarország).
 




Horváth Dorottya harmincöt indulóból négy győzelemmel és egy verességgel a harmadik, Horváth László Levente negyvenegy indulóból öt győzelemmel és egy vereséggel a harmadik, Rudinszky Ádám tizennégy indulóból két győzelemmel és egy verességgel a harmadik helyen végezet. Sajnos Windischmann Bencének, Dóczy Kálmánnak és Boros Bencének ez a verseny nem sikerült, mindhármukat lábfogás (szabálytalan technika) miatt léptették le.

Egyébként két magyarországi csapat, a zirci Vincze Judo Klub és a Veszprém Judo SE nevezett a viadalra és természetesen a zirci fiatalok is remekül küzdöttek, Szilai Martin a második helyen végzett.
 




A veszprémi judósok még egy napig Eindhovenben tartózkodtak, ahol részt vettek a versenyt követő edzőtáborozáson, nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodva tértek haza. Külön köszönet Vincze Lajos edzőnek, aki a mi versenyzőinket is hasznos tanácsokkal segítette a nap folyamán.”
 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Forrás: VEJSE)