A telekgerendási Zelenyánszki András (Szitu bácsi) ötven éves judomúlttal, és egy frissen műtött bal szemmel vágott neki június végén a prágai veterán Európa-bajnokságnak. Noha, az orvosának megígérte, hogy csak a nézőtérről követi az akciókat, a tétlenség egész életében egy ismeretlen fogalom számára. Így a tatamiról taktikusan az M8-as (65-69 évesek) kategóriában, +100 kilogrammban a dobogó második lépcsőfokára verekedte fel magát.
Szitu bácsi Mercédesszel
Szitu bácsi a békéscsabai Dózsában kezdett el judózni, majd átigazolt a Honvéd Szalvai SE-hez (ahol többek között Gyáni János, a BM Kano Judo SE mestere is edzett), illetve idővel, párhuzamosan otthon, Telekgerendáson is megalapította a saját klubját. (Ahova ma már a bő harminc évvel ezelőtti gyerekek srácai járnak cselgáncsozni.) Népművelő-pedagógusként ment nyugdíjba, de a judogit esze ágában sincs még a szekrény aljára becsomagolni. Három gyermeke, kilenc unokája van. Otthonában beszélgettünk.
– Hatvanöt évesen az ember miért nem szundikál délutánonként nagyokat a hintaszékében, minthogy holmi judoversenyeken indulgat?
– Nem azért mentem el, hogy fényezzem magam, hanem, mert példát akartam mutatni a tanítványaimnak, a BM Judo Kano Judo SE-nek – amelybe a klubom is beletartozik –, a családomnak és a hazámnak.
– Amikor megtudtam, hogy második lettél, egyből azt kérdeztem: csak? Majd valaki elmondta, hogy „sérülten” indultál.
– A verseny előtt egy héttel elkezdett rakoncátlankodni a bal szemem. És egyre rosszabb lett a helyzet, így elmentünk a szemorvoshoz, aki nemes egyszerűseggel közölte, hogy levált a retinám.
– Korábban volt már probléma a szemeddel?
– Nem, soha. És amint megemlítettem a doktornőnek, hogy készülök az Eb-re, egyből rávágta, hogy felejtsem el, legfeljebb két kilót emelhetek, és azonnal meg kell műteni! Így a verseny előtt két nappal Budapesten meg is operáltak. Ezt követőn megígértem a pesti főorvosnak, hogy kizárólag csak nézőként megyek Prágába.
– Mit szólt a családod? Mert ennél azért egy kicsit többet vállaltál.
– Csóválták a fejüket, hogy akár meg is vakulhatok, mire én azt válaszoltam, hogy nyugalom, tudok magamra vigyázni, csak, ha biztos, akkor megyek bele a földharcba, állásban meg úgy sem tudnak megdobni, tehát esni nem fogok. Elvégre ott van mögöttem az ötven év rutin, így csak kontráztam, és az ellenfeleim hibáit használtam ki.
– Kik kísértek el?
– A feleségem, meg Olivér és Zsuzsó unokáim, akik természetesen mindketten judóznak.
– És akkor mérlegelés… Hajime!
– Az első meccsem a tízszeres francia bajnokkal zajlott. Az első három percben nem tudták eldönteni a bírók, hogy melyikünk a jobb.
– Mivel bekkelted ki?
– Ugye ez a sport lágyművészet: ha tol az ellenfeled, akkor húzod; ha húz, akkor tolod, és akkor már egyből bajban van. Majdan a második három percben ismét elkezdtünk egymáson dolgozni, és egy fejenátdobást akart csinálni, amiből egyből lejöttem, leszorítottam, és hiába kapálódzott, nemsokára le is kopogta.
– De hát a leszorításhoz több erőt kellett kifejtened, mintha két kilót emelnél.
– Lefogtam, és a súlyommal ráfeküdtem.
– Valahol azt hallottam, a judo olyan, mint az élet: egy kicsit sunyi.
– Teljes mértékben személyiségfejlesztő: itt is ugyanúgy küzdeni kell. És ha vesztesz, nem szabad elkeseredni, hanem a következő meccsen még jobban rá kell tenni. Na, ezt követően jött az orosz ellenfelem, aki a meccs vége felé indított egy dolgot, amit megkontráztam, és őt is leszorítottam, nem bírt semmit csinálni. Utána jött a német, ő is többszörös bajnok, jó zurálos manus volt.
– Zurálos?
– Csupa izomember. Aztán gyúrtunk egy hárompercest, és az utolsó másodpercekben kiléptem a szőnyegről, így a bíró egyből megintett.
Bandi bácsi a hegyen
– Óóó!
– Persze nekiestem úgy, mint a darázs, de már nem volt idő.
– És egy fránya büntetővel kaptál ki?
– Igen. Ha jó a szemem – emelek, akár a daru – , és ha befordul, akkor hipp-hopp, odaragasztom, mint a bélyeget, és akkor kész. Hidd el nekem, ha most nincs nekem ez a szemproblémám, akkor most Európa-bajnok vagyok.
– Azonban a történelemben, a sportban nincs ha-szócska.
– De van! Azonfelül megígértem a családnak, hogy vigyázok, mert ha még egyszer levált volna a retinám, akkor megvakulok. Na, és a verseny után visszamentem a pesti doktorhoz. Megvizsgált, azt mondta: „Zelenyánszki úr, rendben van!”. Mire én: „doktor úr, nagyon jól megcsinálta a szemem, de töredelmesen be kell vallanom, hogy mégis elindultam az Eb-n, de csak második lettem”. Megmutattam neki az érmet, mire azt felelte: „ilyen emberrel még nem találkoztam”...
Természetesen Szitu bá hamarosan megkezdi a szeptemberi világbajnokságra való felkészülést – ahova Gyáni Jánossal utaznak –; illetve nyomatékosan aláhúzta: ha jövőre nem lesz Európa-bajnok, megeszi a sapkáját.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: Hír6.hu
Such Tamás írása)
