Minden idők legnagyobb létszámú mezőnye, tizennyolc ország kétszázharminchét judósa ment el szombaton a Százhalombattán megrendezett a 16. Hungarian Masters Openre. És persze, ha a rekordokat folytatni akarjuk, akkor hozzá kell tenni, hogy a statisztikát a 13+1 fővel induló Békés Megyei Kano Judo SE versenyzői is izmosították. Mi több, négy aranyat, három ezüstöt és három bronzot zsákoltak be.
Persze senki sem jött haza üres kézzel, mert akadt, aki érmet vagy élményt, esetleg kifogást csomagolt a judogija mellé. Vigyázat, belterjes írás következik!
Kábé egy hetedikes osztálykirándulás hangulat-atmoszférájával veselkedett neki – iskolabusz helyett két kisbusz, egy terepjáró – a közel kétszáz kilométeres távnak Gyáni János mesteredző vezényletével, szombat kora-kora-kora reggel (5.15-kor) a csabai székhelyű BM Kano Judo SE egy szem leánya és a tizenhárom fős legénysége. A teljességhez minden adott volt: csabai kolbász, házi pálinka (amelynek nyalogatása csak szigorúan a retúrjegy kiváltásakor volt ildomos), ölelő családtagok, szurkoló barátok, bölcsek és zöld(övűek)fülűek.
Bereczki-Lázár Anita skálázik
S ahogy ilyenkor lenni szokott, szinte mindig a legtávolabbi versenyzők nyitják ki a sportcsarnok kapuit, természetesen ez legfőképp a magyar harcosokra (ránk) vonatkozik, mert amúgy hallhattunk brit, muszka, dájcs, szerb és még sok féle hangfoszlányokat, akik nyilván nem apache helikopterrel érkeztek hajnalban, hanem a közelben vertek valahol sátrat. A diplomácia jegyében Sinka László (a Magyar Kézilabda Szövetség ex-társadalmi elnöke), a település alpolgármestere vagy nyolc nyelven köszöntötte a három tatamit felállító teremben az összegyűlt népeket.
Először az idősebbek léptek a szőnyegre (a kvázi korelnök a hetvenhárom esztendős osztrák Peter Chudik volt). És akkor most elkövetem az első tahó beszólásomat: nagyon furcsa volt látni a hatvan esztendő felettiek küzdelmeit, majd fültőig vörösödve megállapítottam magamban, csoda lesz, ha én az ötvenet megélem. (Úgyhogy szorri, és még most is leborulok előttük.)
Moka István bont
A szerző további képei: KLIKK IDE!
Az első meccsünket, a civilben hegedűtanár Bereczki-Lázár Anita vívta az F2-es korosztályban (35-39 évesek), a 63 kilósok között. És ha judóban létezik a papírforma, akkor azt az övfokozata jelentheti. Az amúgy kéköves Anita első derbijére épp egy feketeövessel, tehát mesterrel került szembe. (Egyébként nem mindig a sokdanos a nyerő, mert ahogy Vizsnyiczai Robi jin-jang hasonlattal fogalmazott: itt a technikát az erővel, az erőt pedig a technikával lehet überelni.) Végül a nap végén, a csapat egyetlen hölgy tagja nyakába ezüstöt akasztottak. Na de kár még sietni, hisz javában a tornabeszámoló elején járunk.
Egy kvázi házi meccsel folytatódott az érdekeltségünk: Magyar Pál és Tóth József az M7-es korosztályban (60-64 évesek) 100 kilóban néztek egymással farkasszemet. És ha már az imént megemlítettem a sztereotipizáló papírformát, akkor ezen az összecsapáson legfőképpen a több tízéves rutin lejtett Pali bácsi (a bácsi szót a legtiszteletteljesebben használom, és ezt a következőekben is gondolom) oldalára.
Ekkoriban Moka Mokka-Szipaki István, a későbbi M6-os (55-59 évesek) 73 kilogrammosok győztese az egyik pillanatban még a szőnyeg széléről instruálta Anitát, majd egyszer csak a nevét hallja, hogy go! Igaz, elárultam a gyilkos nevét, azaz Szipaki nem talált legyőzőre, de újfent tahón csak megkérdeztem tőle, hogy „nem szégyelli magát, megy és megveri a bácsikat?”. Miközben a saját korosztályával mérkőzött, csak hát ugye a gének, a mindennapi mozgás, és egyéb furfangok röpítették kategóriája csúcsára.
Gyáni János stabilizál
És akkor most jön számunkra a meglepetés: Gyáni János mester is – négy év után – a judogiba bújt. (Ő volt a csapat plusz egy fője, noha ezt reggel még nem tudhattuk.) Állítólag Szipaki fűzte folyamatosan, hogy induljon már el. Mire Gyáni visszakérdezett, hogy hányan vannak a M6-os +100-ban? Te vagy a második, jött a válasz. (Később Szipa' röhögve mesélte: lehet, hogy tizenketten voltak.)
Gyáni egy „szegény” skót ellenféllel, név szerint James McKelvie-vel (aki nem is annyira szegény, mert a Fész oldalára feltöltött képek azt mutatják, hogy egy nagy mastersre járó arc) került össze. Mesterünk kábé fél perc alatt megtalálta a fogást, és egy térdelő válldobást követő leszorítással eldöntötte a brit sorsát. (Miközben a dobás is már száz százalékos, ergo: ippon értékű volt.) A küzdelmet követően az egyesület kommunikációs szakemberei, a Vizsnyiczai testvérek (Ricsi és Robi) egy-két lencsésis-brites szóval azon nyomban orvosolták a skót sebeit, aki aztán le nem szakadt rólunk.
Miután létezik osztott képernyős mozi, viszont néhány diktátoron kívül elég kevés osztott elméjű ember van a világon, így nem is lehetünk egyszerre két tataminál. És bizony Gyáni Jánossal egy szuszra mérkőzött Zelenyánszki András, alias Szitu bácsi az M8 (65-69 évesek) +100 kilogrammban. Így Szitu bácsi csak mesélni tudott a rövidlejáratú derbijeiről.
Vigh Bandi egy fej nélküli harcost fogott ki
Elmondása szerint ahogy a cseh ellenfele meglátta, biccentett egyet, és csak annyit mondott neki, hogy ne reménykedjen, most nem fognak küzdeni. Vagyis feladta. Az előzményekkel kapcsolatban Szitu bá’ elmondta, hogy legutóbb egy lengyel versenyen futottak össze, ahol tizenöt másodpercen belül a szőnyeghez ragasztotta a távoli északi szomszédunkat.
Majdan a pluszos Vizsnyiczai tesók léptek fel. Illetve az öcsi, Robi is lenyomott Szentandrászki Janival egy laza háziderbit; és velük párhuzamosan az örök megfontolt Kormos Józsi is brillírozott. (Eddig mindenki érmet szerzett.) Most pedig muszáj egy félig tudományos közbevetést beszúrnom. Az egyébiránt szellemileg összehangolt csabai csapatot alapvetően három zónára lehet osztani: vannak a rutinos ex-szalvaisok, a csaknem tíz esztendeje, és a jó másfél éve muzsikáló harcosok. Meglehet, a Masters Open a nyílt mesterek viadalát jelenti, azonban a friss, vadhajtások is bátran képviselhetik a klubjukat.
Aranybrigád: Gyáni János (balról), Moka István, Vizsnyiczai Róbert és Zelenyánszki András
Mondjuk az első versenyeseknél, az első pofon a bemelegítésnél érkezett. Ugyanis, ha most átlépjük a már általam említett magas övfokozatokat, azonban egy-egy mozgáskombinációt kivitelező fejről simán lerítt, hogy milyen derekasan forgatja fegyverét, más szóval a testét. Tulajdonképpen a Mastersre vagy százötven Kormos Józsi jött el. És ekkor hasított az éterbe Moka Szipaki: „ne foglakozz azzal, hogy feketeöves az ellenfeled, neked harcolnod kell az életedért!”. Ez az új arcoknál (Samu Robi, Vácz Pisti, Vigh Bandi és Tomszács) nagyjából a második párharcnál jött be. Hiszen a késői szereplés (mert a fiatalabbak szinte este kerültek sorra), a még alacsony önbizalom és a rutinhiány kontra adrenalinfröccs kardozása egyelőre nem bizonyult túl jó kombinációnak.
A nap végén Gyáni mester röviden így értékelt: „Csodálatosan teljesítettek a srácok, de tényleg, le a kalappal előttük!”
Aranyérmes: Gyáni János (M6, +100 kg); Moka István (M6, 73 kg); Vizsnyiczai Róbert (M3, +100 kg); Zelenyánszki András (M8, +100 kg)
Ezüstérmes: Bereczki-Lázár Anita (F2, 63 kg), Kormos József (bevallása szerint olyan öregek közt indult, hogy már elfelejtette a korkategóriát, de amúgy M4, 100 kg); Magyar Pál (M7, 100 kg)
Bronzérmes: Szentandrászki János (M3, +100 kg); Tóth József (M7, 100 kg); Vizsnyiczai Richard (M4, +100 kg)
Hetedik helyezett: Samu Róbert (M2, 90 kg); Vácz István (M3, 90 kg); Vigh András (M4, 100 kg)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: Hír6.hu
Such Tamás beszámolója)
