Ebben az esztendőben is népes mezőny gyűlt össze a hagyományos salgótarjáni nemzetközi judo edzőtáborban, összesen kétszáz sportoló választotta a Madách Imre Gimnázium tornatermét felkészülésének helyszínéül. Örömmel tapasztalhattuk, hogy a helyiek is egyre több embert tudtak delegálni az összetartásra.




A tábor nagy hagyományokkal és hírnévvel bír a judósok körében, számos válogatott sportoló készült itt fiatalkorában, mint például a későbbi világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig. A salgótarjáni Görbeország TE szervezésében megtartott, sorrendben huszonnegyedik edzőtáborban kétszáz sportoló készült egy héten át a tatamin, napi két edzéssel. Összesen huszonhat csapat judósai jelentkeztek a táborba, a nagy létszám miatt idén is két részre kellett szedni a csoportot korcsoportok alapján, mert egyszerre nem fértek volna be a terembe.




Amint azt a főszervező Megyeri (Oláh) Lászlótól megtudtuk, a magyarokon kívül szlovákiai, cseh és ciprusi fiatalokkal egészült ki a mezőny, amely idén is küzdelem jellegű edzéseket végzett, hiszen már a legkisebbek is komoly versenyekre készülnek. Az összetartás lényege, hogy a közelgő bajnokságok és világversenyek előtt mindenki számára biztosítva legyen a folyamatos, váltott ellenfeles küzdelem lehetősége.

Az általa vezényelt Görbeország TE szakosztály tizenöt sportolója is megismerkedhetett más városok judósaival, még négy és hat éves fiatalokkal is találkozhattunk a tatamin. A nyílt edzéseken a Rózsaszín Párduc TSE versenyzői is éltek a hazai lehetőséggel.




A harmincfős magyar serdülőválogatott is a nógrádi megyeszékhelyen készült, az idén első alkalommal Ledényi Levente keretedző kísérte el.

„Tavaly is eltöltöttem már néhány napot a klubommal Salgótarjánban, az idén rajtuk kívül már a serdülőválogatottért is felelek. Utóbbi versenyzőkre ebben az évben még három nemzetközi torna vár, ezekre készülünk most. Már tavaly is hasznosnak ítéltem meg a tábort, és örömmel látjuk, hogy Megyeri Laci is szépen virágoztatja fel a helyi judoéletet, azonos értékrendeket vallunk. Egy olyan összetartás, ami Hajtós Bertalan nevével van fémjelezve, csak hasznos lehet” – mondta a keretedző.

Az összetartást az idén is az ötszörös bajnok, háromszoros olimpikon (Barcelonában ezüstérmes), kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Hajtós Bertalan vezette. A táborvezető nagyon szereti a nógrádi megyeszékhelyet, mert csodálatos környezetben fekszik, így mindig örömmel érkezik ide. Sokadik alkalommal látogatott el Salgótarjánba Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE), aki június végén ezüstérmet szerzett a varsói ifjúsági Európa-bajnokságon, ő vihette a zászlót Bakuban, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ráadásul − ez utóbbi versenyen − bronzérmet szerzett.




„Szeretek idejárni, mert sok partnerrel tudok készülni, a külföldiek jó edzőpartnerek, és változatos edzéseket tartanak” – mesélte Bence, aki azt is elárulta, hogy az EYOF-on fejben is összeszedett volt, ezért tudta ezt a szép sikert elérni. Hozzátette, a szeptemberi világbajnokságon is szeretne dobogóra állni majd.

Nyíri Nikolett (Rákosvidéke Hajtós DSE) is szerepelt az EYOF-on, ahol a harmadik helyezett csapat tagja volt. „Második alkalommal vagyok ebben a táborban, jó a hangulat, és a várost is szeretem. Azt szeretem még, hogy itt úgy tudok gyakorolni, hogy a fő riválisok nem láthatnak” – mondta Nikolett.




Megyeri László idén egy hatalmas meglepetéssel is készült egykori mestere, Károly Antal számára. A szervező összehívta korábbi, harminc-negyven évvel ezelőtti csapattársait, akik váratlanul sorakoztak fel a korábbi edző előtt, aki szemlátomást meg is hatódott a gesztustól. Lopatovszki Ottó elárulta, kevés szervezés után sikerült összehozni a meglepetést, és a korábbi edzőtársak egyből igent mondtak a felkeresésre.

A hét során a tábort meglátogatta például a kuvaiti Fadh Al-Mullah rákkutató professzor és a salgótarjániak korábbi olimpikon magasugrója, Gibicsár István is.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Nool
Bakos László írása
Fotó: B. L. és H. M.)