A japánok újdonsült világbajnoka, Ono Sohej a cunami sújtotta Mijazaki városában társaival „önkéntesként” dolgozik. Amint arról a Judoinfo is beszámolt, a Tenri egyetemen kirobbant botrány után több judóst is egy hónapra felfüggesztettek az egyetemen, a döntésnek pedig a versenysportra is volt hatása: a Japán Judo Szövetség (AJJF) három hónapra eliltotta a versenyzéstől a japán válogatott egyik legjobbját.



„Önkéntes” munka Mijazakiban, Ono (is) a tetőn vezekel


Az augusztusi riói világbajnokságon három aranyérmet is szerzett a japán válogatott, ezek egyikét a 73 kilogrammos Ono Sohej nyakába akasztották. A vb-ig vélhetően „jegelték” Ono ügyét, hiszen utóbb kiderült: egy májusi eset miatt kell társaival az egyetemi tanács elé állnia. Ono társaival az egyetemi judoedzések előtt és után elsőéves hallgatókat bántalmazott, a Tenri egyetem ezért szeptember elején egy hónapra felfüggesztette a bűnösöket.

Ezt követte az AJJF három hónapos eltiltása (Onónak emiatt legfeljebb a decemberi Kano-kupáról kell lemondania), amely januárban már véget is ér. „Mellékbüntetésként” döntött úgy az AJJF, hogy a Tenri Judo Club vétkes judósai „önkéntesként” dolgozzanak Japán katasztrófa sújtotta területein – a tizenhat egyetemista sportoló a két vezetőedzővel együtt Mijazakiban segít a kárelhárításban.



Ono judózni is nagyon tud


„A csapat kapitányaként nagyon sajnálom, hogy nem tudtam irányítani a többieket, és gátat vetni az erőszaknak – nyilatkozta bűnbánóan Ono Sohej. – Még többet szeretnék azért dolgozni, hogy segíthessek a bajba jutott embereknek. Szeretnék így feltöltődni, hogy egy új judokaként folytathassam az utam.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2013
Forrás: 100judo.com)