A Harcművészeti Világjátékok első két napján szerepelt a programban a judo csapatverseny, amely átütő japán sikereket hozott. Az esemény nyitónapján a női csapatversenyre került sor.



A World Combat Games női dobogósai


A bronzmérkőzések és a döntő előtt Oroszország három judós büszkesége, London olimpiai aranyérmese, Arszen Galsztyan, Manszur Iszajev és Tagir Hajbulajev tartott látványos bemutatót gyerekekkel, majd természetesen nem maradt el az autogrammok osztogatása sem.

A több napos harcművészeti rendezvényt a nemzetközi sportszövetségeket tömörítő SportAccord nevű szervezet hozta létre, természetesen nem hiányozhatott a judoversenyekről a SportAccord elnöke, Marius Vizer sem, aki ezúttal kettős funkcióban, a Nemzetközi Judo Szövetség elnökeként is elégedett lehetett a látottakkal. A díszvendégek között volt a World Combat Games nagykövete, a világszerte elismert harcos, Fjodor Jemeljanyenko, a World Combat Games szambó nagykövete, Vincent Parisi (aki nem más, mint a judóban olimpiai bajnok Angelo Parisi fia), továbbá az orosz sportminiszter, Vitalij Mutyko és a harcművészeteket tömörítő orosz szövetség társelnöke, Jurij Tretnyov is.


Összefoglaló a World Combat Games első napjáról


A nők csapatversenyét a ragyogó formában szereplő japán válogatott nyerte meg, a döntőben esélyt sem adva Brazília csapatának (4–1). A bronzérmekért folyó harcban Mongólia Franciaország ellen nyert, míg Kuba csapata a házigazda orosz válogatottat győzte le – vagyis európai csapatnak nem sikerült dobogóra állnia.

A férfiaknál Japán válogatottja ugyancsak eljutott a fináléig, ám a csapatnak nem ment minden olyan simán, mint egy nappal korábban a hölgyeknek. A mongol válogatott ugyanis remekül tartotta magát. Az első összecsapáson a japán bajnoki ezüstérmes Maeno jukónyi előnnyel győzte le Batsetseget, ám a 73 kilogrammosok csatájában Ganbaatar visszavágott, intésekkel nyert Szaito ellen.


Összefoglaló a World Combat Games második napjáról


A 81 kilogrammban a japán Ebi nem bírt a mongol Gannal, így immár az esélytelenebbnek tartott mongol csapat került előnybe. Következtek a 90 kilósok, itt Josida Juja a mongol Bunddorj ellen elért ipponnal adta vissza a reményt a japánoknak.

A mindent eldöntő nehézsúlyú összecsapáson a budapesti Hungária-kupán ezüstérmes Momoze Maszaru tizenkilenc másodperccel a befejezés előtt elért jukóval győzte le Namsraijavot, így Japáné lett az aranyérem.



A férfiak dobogós válogatottjai


A bronzérmek sorsáról az egyik ágon Brazília és Németország döntött, az érem a brazilok nyakába került, míg a másik ágon az orosz válogatott Üzbegisztán csapatát legyőzve szerzett örömöt a hazai publikumnak.


Harcművészeti Világjátékok
(World Combat Games),
Szentpétervár

FÉRFIAK
1. Japán
2. Mongólia
3. Brazília
3. Oroszország
5. Németország
5. Üzbegisztán
7. Grúzia
7. Franciaország

NŐK
1. Japán
2. Brazília
3. Mongólia
3. Kuba
5. Franciaország
5. Oroszország
7. Kína
7. Kazahsztán



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2013
Gombkötő Roland
Forrás: IJF
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)