Évente hetvenöt-kilencven millió forintnyi fizetést kap a Levallois-tól a franciák judós szupersztárja, Teddy Riner. Az olimpiai aranyérmes, hatszoros világbajnok klasszis a riói vb után kés alá feküdt, a bal vállát operálták, a felépülését bizonyára felgyorsítja majd, hogy a napokban öt éves szerződést írt alá klubjával, a Levallois Sporting Clubbal, ami valószínűsíti, hogy legalább 2018-ig a sportágban marad az MMA-világába csábított judós.



A hírek szerint Riner évi kétszázötven-háromszázezer eurós, vagyis nagyjából hetvenöt-kilencvenmillió forintos fizetést kap a következő öt esztendőben.

Az 1949-ben alapított Levallois Sporting Club olyan francia csillagok otthona, mint Gevrise Emane, Automne Pavia, Ugo Legrand, Priscilla Gneto, no és természetesen Teddy Riner. A Levallois az egyik legerősebb egyesület a Klubcsapatok Európa-bajnokságának mezőnyében, a legnagyobb riválisa a német TSV Abensberg, amely jelenleg is címvédő ebben a sorozatban.

Teddy Riner ezekben a napokban szabadságát tölti szülőföldjén, Guadeloupe-on, novemberben azonban elkezdi a felkészülését, ahogyan a 100judo.com fogalmazott, „Terminátor-üzemmódba” kapcsolva.


Teddy Riner győzelmei a 2013-as riói világbajnokságon


Rinert néhány napja a riói világbajnokság legjobb férfi versenyzőjének válaszották (a nőknél az izraeli Yarden Gerbi érdemelte ki a címet), de a francia nehézsúlyú judós egy másik szavazásnál is első lett: őt választották az IJF sportolói bizottságának elnökévé.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2013
Forrás: 100judo.com)