Csaknem három hónapnyi kihagyás után Teddy Riner szülőhelyén, Guadeloupe-on találkozott újra a kétszeres olimpiai bajnok állandó német edzőpartnerével, Nico Kanninggal – aki maga is találkozott a koronavírussal. A Le Parisien cikke alapján.




A harminchat esztendős Kanning tehetséges judósként kezdte a karrierjét, junior Európa-bajnoki bronzéremig jutott (éppen a mi Bor Barnánk gyűrte le az elődöntőben), de nyert két német bajnoki címet is a felnőttek között, huszonöt évesen azonban úgy döntött, barátnője kedvéért Párizsba költözik, s felhagy a judóval.

Szerelme, 2013-ban Budapesten felnőtt Európa-bajnoknő ma már Lucie Louette-Kanning nevet viseli. A francia válogatott óriása, Teddy Riner pedig gondoskodott róla, hogy Kanning ne hagyja abba a judót – immár több mint tíz esztendeje a német fiatalember az első számú edzéspartnere, s egyben jó barátja.

A koronavírus-járvány miatt Franciaországban teljesen leállt a judoélet is, a tervek szerint június 22-én hétfőn kerülhet sor az újranyitás utáni első küzdelmi edzésekre.

„Három hónap esés nélkül? Nagyon jó volt – nyilatkozta nevetve Nico Kanning. – Fizikailag nem vagyunk rossz állapotban, láttam Teddy videóit a kényszerszünet alatt, biztos vagyok benne, hogy készen áll az újrakezdésre. Mindenesetre ez nekem fájni fog...”



Kanning elárulta: egyesülete, a Paris Saint-Germain a járvány miatt neki is felfüggesztette a szerződését. Ráadásul Nico márciusban a betegséget is elkapta.

„Nehezen kaptam levegőt, elveszítettem a szaglásomat, nem éreztem ízeket, ez szörnyű egy olyan ember számára, aki ennyire szeret főzni, mint én. De szerencsém volt, mert könnyen átvészeltem a betegséget. Ráadásul nyertem is vele. A lányom első lépéseit elmulasztottam, mert akkoriban Teddyvel edzettem. Most azonban láthattam a fiam első lépéseit. Megfizethetetlen!”

Természetesen már nagyon várja, hogy visszatérhessenek a tatamira. „Három hónap az ellenfeled érintése nélkül? Ütések, rúgások, esések tucatjai nélkül? Sohasem éltem még át ilyet. Látni kell majd, hogyan reagál a szervezetem. Több időnk maradt, hogy felkészüljünk Tokióra, Teddy harmadik olimpiai győzelmére, de személy szerint jobban örültem volna annak, ha sohasem találkozunk a koronavírussal...”

 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Forrás: Le Parisien)