A francia óriás, Teddy Riner riói győzelme után jól megérdemelt pihenőjét töltötte. Mostanra azonban már újra edzésbe állt a nyolcszoros világbajnok, és intenzív tréninggel – amelynek része az úszás, a futás, a tenisz és a boksz is – igyekszik újra formába lendülni.





Három hetet tűzött ki magának, hogy ledolgozza a pihenő során felszedett mintegy kilenc kilogramm felesleget. Edzője szerint nem lesz gond, London után bár négy-öt kilóval könnyebb volt, a futóedzést tíz perc után nem tudta folytatni. Most több mint harminc percig gond nélkül ment.

Semmi sincs tehát veszve, a kétszeres olimpiai bajnok judós augusztus végén Budapesten száll harcba a kilencedik vb-címéért.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Judoinside.com)