A 2016-os esztendő a nagyszerű győzelmek és meglepő vereségek mellett, a visszavonulások éve is volt. Számos klasszis jelentette be idén, hogy szögre akasztja judogiját, vagy legalábbis távol marad a versenyzéstől.



Az amerikai Kayla Harrison Rio de Janeiróban megvédte olimpiai bajnoki címét, s legnagyobb valószínűség szerint követi honfitársa, Ronda Rousey pályafutását, célba veszi az MMA-világát.



A görög Iliasz Iliadisz döntésében a riói olimpia játszott kulcsszerepet, a kínai Cseng Hszün-csao elleni veresége pályafutása utolsó mérkőzését jelentette.



Japánt hárman is képviselik a visszavonulók listáján, három világbajnok: Aszami Haruna, Hirojuki Akimoto és Nisida Juka is átadja helyét a fiatalabb generációnak.



A dél-koreai olimpiai bajnok Kim Dzse Bum és az olimpiai ezüstérmes Vang Ki Csun is az edzői karrierjére helyezte a fókuszt, immár a fiatalok sikereiért dolgoznak.



A listán szerepel még az üzbég legenda, Risod Szobirov, aki két súlycsoportban is olimpiai bronzérmet szerzett, s az elmúlt három olimpián rendre a dobogó alsó fokára állhatott.



Legutóbb pedig az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes osztrák klasszis, Ludwig Paischer is a visszavonulás mellett döntött.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)