Augusztus 8-án két versenyzőnk is tatamira lép Rióban, egyikük a csapat rangidőse, a negyedik olimpiáján résztvevő Ungvári Miklós, aki londoni ezüstérme után már a 73 kilogrammosok között száll csatába.




Az ország kedvencévé váló Ungvári Miklós, itt még a 66 kilogrammban


Az olimpia ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok, háromszoros vb-bronzérmes judósunk az idei esztendőben több alkalommal is sérüléssel bajlódott, így az érmek elmaradtak, azonban igazi klasszisként bárki ellen felveszi a harcot Rio de Janeiróban.




Jöjjön a revans, mondjuk a döntőben!


A súlycsoport legnagyobb esélyesének a japán Ono Sohej van kikiálltva, aki 2013 Rióban, 2015-ben Asztanában is megnyerte a világbajnokságot. 2016-ban az össz-japán bajnokságon és a düsseldorfi Grand Prix-n sem talált legyőzőre, egy edzőtábori randori alkalmával pedig még a hatalmas Teddy Rinert is sikerült eldobnia.

A japán felmenőkkel rendelkező An Csang Rim 2014-ben junior világbajnok lett, majd 2015-ben az Universiadén aratott győzelme után az asztanai felnőtt vb-n bronzérmet szerzett. 2016-ban a párizsi Grand Slamen arany-, a düsseldorfi GP-n bronzérmemnek örülhetett a dél-koreai judós.

Az aktuális Európa-bajnok, az orosz születésű Rustam Orujov az IJF World Tour állomásain már tizenhét éremnél jár. Idén eddig összesen négyet gyűjtött az azeri színekben versenyző judoka: egy arany (Havanna Grand Prix), egy ezüst (Düsseldorf Grand Prix) és két bronz (Baku Grand Slam, World Masters) került a gyűjteménybe.

Sagi Muki a második izraeli férfi judós, aki Eb-címet tudott nyerni, 2015-ben a Bakuban megrendezett Európai Játékokon diadalmaskodott. Az asztanai vb-n hetedik, míg idén Párizsban a harmadik lett a Grand Slam-tornán.

Lasa Savdatuasvili óriási harcban volt honfitársával, Nugzari Tatalasvilivel, s végül London 66 kilogrammos olimpiai bajnokáé lett a riói kvóta. A grúz judós Düsseldorfban és Tbilisziben bronz-, Almatiban aranyérmet szerzett a Grand Prix-versenyeken. Az Európa-bajnokságon Rustam Orujov mögött a második lett, míg csapatban a dobogó legfelső fokára állhatott válogatott társaival egyetemben.

A 2011-es Universiadé-győztes Gyenyisz Jarcev 2015-ben bronzérmes lett az Eb-n, Rabatban pedig megnyerte a World Masters-tornát. Az idei párizsi Grand Slamen ezüst-, a guadalajarai World Mastersen pedig bronzérem került a nyakába.

Odbayar Ganbaatar Mongóliából tíz Világkupa-érmet gyűjtött 2010 óta. Hazai pályán, Ulánbátorban a legeredményesebb, ott már öt medálnál jár. 2016-ban két Grand Prix-érem – havannai bronz és tbiliszi ezüst – mellett, a mexikói World Mastersen elért ezüstérmével büszkélkedhet.

Dex Elmont is régi motorosnak számít a mezőnyben. Az Európa-bajnok holland már háromszoros vb-érmes is egyben, egyedül az arany, ami hiányzik a kollekciójából. Idén őt is sérülések hátráltatták, így a legutolsó érmes helyezése a tavalyi évről való, a samsuni Grand Prix-n lett harmadik.

A kilenc kiemelt judós mellett érdemes megemlíteni a szlovén Rok Draksicsot, valamint a moldáv születésű, az Egyesült Arab Emírségeket képviselő Victor Scvortovot, akik szintén több alkalommal hívták már fel magukra a figyelmet és könnyen okozhatják egy-egy nagy év kiesését.

A legtöbb esélylatolgatás szerint Ono Sohej kiemelkedik a mezőnyből, azonban klasszis versenyzőből ebben a súlycsoportban sincs hiány. Ráadásul itt van a mi Ungvári Mikink, aki hatalmas rutinjával, kiegyensúlyozottan vág neki – talán utolsó? – olimpiájának.

 

A 73 kilogrammos olimpiai bajnokok


2012, London:
 Manszur Iszajev (orosz)
2008, Peking: Elnur Mammadli (azeri)
2004, Athén: Li Von Hi (dél-koreai)
2000, Sydney: Giuseppe Maddaloni (olasz)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Judoinside.com
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)