A tokiói Grand Slam utolsó versenynapján az IJF elnöke, Marius Vizer annak a lehetőségéről beszélt, hogy a 2020-as tokiói olimpia programjába már a csapatverseny is bekerülhet.



Marius Vizer meg van győződve arról, hogy a csapatverseny az olimpiai játékokon tovább növelné a sportág értékét, és kedvező lenne mindenki számára. Az IJF készen áll, és hamarosan felveti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára a megvalósítás lehetőségeit. Több verzió is kidolgozásra került, akár vegyes csapatok indulása is szóba jöhet.

Az IJF első embere a 2019-es világbajnokság egyik lehetséges helyszíneként említette Tokiót. Mint ismert, 2017-ben Budapest ad otthont a vb-nek, a 2018-as és a 2019-es pályázat viszont továbbra is nyitott. Eddig, többek között Franciaország, az Egyesült Államok, Oroszország, Azerbajdzsán és Marokkó jelezte szándékát a verseny megrendezésére. Természetesen 2019-re Japán is bejelentkezett, amely kiváló lehetőséget adna a 2020-as olimpia előtti tesztelésre. A végső döntés még a riói olimpia előtt, a végrehajtó bizottsági ülésen fog megszületni.

Marius Vizer említést tett a szabályokról is, hangsúlyozta, hogy Rio után az elmúlt négy év tapasztalatait kielemzik. Bár tökéletes rendszer nem létezik, azon lesznek, hogy kijavítsanak mindent, amely nem működött megfelelően. Továbbá mindent megtesznek a sportág fejlődése és az átláthatósága érdekében, a sportolók érdekeit nézve.

Az IJF elnöke végül kiemelte, hogy a mostani olimpiai ciklusban rengeteget fejlődött a judo mind az öt kontinensen, és új országok kiváló judósai jelentek meg a nemzetközi színtéren. A nemzetközi szövetség fejlesztési stratégiájának hála, sok nemzetnek tudtak segíteni. Céljuk, hogy Rio után egy világméretű Judo Mindenkinek programot dolgozzanak ki, amely nem csak a sportág elit mezőnyére összpontosítana, hanem jelen van a társadalomban is.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Forrás: JudoInside.com)